Hirdetés

Vásárhelyen szervezik a Versünnep fesztivál egyik elődöntőjét

Összesen 73 nevezés érkezett a 10. jubileumi Versünnep fesztivál hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói számára kiírt versenyére.

2015. március 13., 12:062015. március 13., 12:06

Az elődöntőket márciusban tartják: március 16-án Marosvásárhelyen, a színház nagytermében, március 30-án Budapesten, a József Attila Színházban, március 31-én pedig Kaposváron. Az események nyilvánosak, a szervezők várják az érdeklődőket.

A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett Versünnep 2015 versenysorozatára idén először három kategóriában lehetett nevezni.

A hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás kategóriában nevezhetnek, de most először hirdették meg a szervezők az Énekelt vers, versmegzenésítés elnevezésű kategóriát, amelyre a magyar költészet iránt elkötelezett zenészek, zeneszerzők, előadók jelentkezését várták – olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, a Versünnep fesztiválok alkalmával a szervezők minden évben jelentős eseményekre emlékeznek, évfordulókat ünnepelnek meg. Idén a 225 éves magyar nyelvű színjátszást és a 150 éves budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet köszöntik, valamint a 100 éve született Gáti Józsefre, az egyetem egykori legendás beszédtanárára emlékeznek. Idén ünnepeljük József Attila költő születésének 110., valamint Márai Sándor író születésének 115. évfordulóját. Ennek megfelelően a versenyzőknek a minden évben kötelező kortárs alkotás mellett az ő műveikből kellett választaniuk.

A határidőig a versenyre öszszesen 73 nevezés érkezett, közülük 23-an a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról jelentkeztek, 42 művész Magyarország különböző városaiból, a legtöbben (20-an) Budapestről, de Pécsről, Szegedről, Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Vácról, Veszprémből is érkezett nevezés. Erdélyből és a Partiumból 8 versenyző jelentkezett, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Csíkszeredából és Kolozsvárról vesznek részt művészek a Versünnep fesztiválon.

A versenyzők kétharmada a vers- és prózamondás, egyharmada pedig a megzenésített vers kategóriában indul. A döntőt a hagyományoknak megfelelően április 11-én, József Attila születésnapján, a magyar költészet napján a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán rendezik.

A zsűri elnöke Cserhalmi György, a nemzet színésze lesz. Április 11-én egyébként a döntőt megelőzően a Nemzeti Színház előtti parkban és az épületben egész napos rendezvény várja a közönséget. Ez alkalommal mutatják be a Versünnep fesztivál új szobrát, Párkányi Raab Péter alkotását, amelyet a jövő évtől 10 éven át a verseny mindenkori győztese vihet majd haza. A Versünnep 2015 fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés