
Fotó: Biró István
Visky Andrásnak, a Hosszú péntek című dráma – amely Kertész Imre Kaddis egy meg nem született gyermekért regényének színpadi átdolgozása – szerzőjének drámaírói, valamint dramaturgi munkásságáért ítélte oda az 1992-ben alapított Bánffy Miklós-vándordíjat a művészeti tanács. Visky András, Tompa Gábor rendező állandó alkotótársaként már közel 20 éve dramaturgja a kolozsvári magyar színháznak. Amint Keresztes Attila, a színház aligazgatója laudációjában fogalmazott: „drámáit már majdnem az összes földrészen bemutatták”, a 2006-ban színpadra állított Hosszú péntek már a harmadik darabja a Júlia és a Tanítványok után, amelyet Tompa Gábor rendezésében műsorra tűzött a színház. „Az ember éveinek sokasodásával sokasodnak a díjai is, és ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy miért is fontos számomra ez az elismerés” – mondta köszönőbeszédében Visky András, majd kifejtette: Európa egyik legrangosabb társulatának elismerésében részesülni mindenképpen fontos esemény. Az elismerést, amelyet a színház tavalyi díjazottja, Kali Andrea színésznő adott át, Visky András Kertész Imrének ajánlotta.
A Hosszú péntekhez kapcsolódott a Vlad Mugur rendezőről elnevezett emlékdíj átadása is, amelyet idén Vava Ştefănescu koreográfusnak, táncosnőnek adott át a tavalyi díjazott, Carmencita Brojboiu. Vava Ştefănescu először 2003-ban dolgozott együtt a kolozsvári társulattal Mihai Măniuţiu rendező alkotótársaként. Az elmúlt évadban az Énekek éneke és a Hosszú péntek című előadásokban végzett munkájáért jutalmazták a Vlad Mugur-vándordíjjal, amelyet 2006-ban alapítottak az előző évad legjobb közreműködői teljesítményének elismerésére.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.