Utolsó alkalommal tűzik műsorra kedden a Carl Orff Carmina Burana című zeneművére készült táncszínházi előadást Marosvásárhelyen, amely a Liviu Rebreanu Társulat és a Tompa Miklós Társulat koprodukciójaként számos sikert ért el a 2012-es bemutató óta.
2015. április 20., 20:032015. április 20., 20:03
Az interkulturalitás égisze alatt fogant táncjátékban román és magyar színészek, valamint egyetemi hallgatók szerepelnek, akik a nemzetközi rangú, karizmatikus művészegyéniség, a Párizsban élő Gigi Căciuleanu rendezésében mozgásművészeti képességeik és tánctudásuk legjavát adják.
A Carmina Burana egy középkori versgyűjtemény, amely Carl Orff 1937-ben elkészült zenei feldolgozása révén vált közismertté. Ennek a műnek a lüktető ritmusára „mesélnek” a táncosok mozgásuk plasztikusságával. A táncszínházi előadás főszerepében Bordás Attilát láthatják az érdeklődők.
A szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, a Nagyváradi Ősz fesztiválon és a brassói Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon is nagy sikerrel bemutatott, és a bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) programjába is beválogatott Carmina Buranát a marosvásárhelyi közönség kedden 19 órától láthatja utoljára. A búcsúelőadás nézőit az alkalomhoz kötődő meglepetésekkel várják.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!