Hirdetés

TVR: Újratárgyalják a megszorításokat

Kifizette a mintegy 10 millió lejes soron következő adósságrészletet az államnak a Román Televízió (TVR), így az adóhatóság (ANAF) csütörtökön feloldotta a tévétársaság számláinak zárolását, így a bércsökkentésre vonatkozó határozatot is újratárgyalják.

2015. július 30., 19:362015. július 30., 19:36

2015. július 30., 19:522015. július 30., 19:52

Amint arról már beszámoltunk, az ANAF azt követően zárolta a TVR számláit július 20-án, hogy a közszolgálati tévé nem rendezte időben a soron következő adósságrészletének törlesztését. Ennek következtében a tévé vezetőtanácsa kedden bejelentette, hogy augusztus 1-jétől húsz százalékkal csökken az alkalmazottak bére, a munkaidőt pedig öt napról négy napra csökkentik, de kilátásba helyezték a tömeges elbocsátásokat is. Kedden mintegy száz alkalmazott tüntetett az intézmény bukaresti székhelyének udvarán az intézkedések ellen, szerdán pedig már 150-en gyűltek össze ugyanott a tiltakozás jeleként.
Stelian Tănase, a TVR elnök-vezérigazgatója, csütörtökön azt nyilatkozta a Hotnews hírportálnak, hogy mivel az ANAF feloldotta a tévétársaság számláinak zárolását, jövő héten újratárgyalják a tervezett bér- és munkaidő-csökkentést. Az igazgató visszakozása mögött természetesen az a heves tiltakozás is állhat, amelyet a keddi bejelentés nyomán tanúsítottak az alkalmazottak. Mosoni Emőke, a TVR bukaresti magyar adásának főszerkesztője szerdán például így nyilatkozott lapunknak: „Egy felelős ember álljon ki végre, és mondja ki, hogy nincs szükség a román közszolgálati televízióra, mert az az érzésem, hogy szándékosan szabotálják a munkánkat. Nincs pénz saját műsorok gyártására, már eddig is nemhogy csökkentett költségvetéssel, de gyakorlatilag költségvetés nélkül, saját erőből dolgozunk, közben pedig nézőszám-növekedést várnak.” A szakszervezet kedd este közleményben jelezte, hogy bírósághoz fordulnak az ügyben, mint fogalmaztak, a vezetőtanács tagjai „megfizetnek a szakmai felkészületlenségükért”.
A Román Televíziónak összesen mintegy 700 millió lej adóssága van, ebből 457 millió az állammal szemben. Stelian Tănase többször hangsúlyozta, hogy az adóamnesztiát tartja egyetlen megoldásnak, és a kormányt arra kérte, hozzon erről határozatot. A köztelevízió vezérigazgatója már tavaly májusban is javaslatot tett a bérek 20 százalékos csökkentésére, de akkor az igazgatótanács nem fogadta el ezt a megoldást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés