
Fotó: Krónika
2007. február 14., 00:002007. február 14., 00:00
A rendező szerint a válogatássorán elsősorban erős, szuggesztív egyéniségetkerestek, és Lajkó Félixnek nem lesz másfeladata, mint hogy „önmagát adja”. A bemutatótjövőre, a 39. Magyar Filmszemlére tervezik.
A Delta továbbra is német–magyarkoprodukcióban készül, az Essential FilmProductionnal együttműködésben, ezúttal atv2 és a Filmpartners is támogatja a filmet. Az eredetiköltségvetés – amelyből tavaly több mintegy hónapig forgattak Bertók Lajossal – 1,4 millióeuró lett volna, ezúttal kevesebb pénzből kellgazdálkodniuk az alkotóknak: kisebb stábbaldolgoznak, és díszleteket sem építenek.
Mundruczó Kornélfilmjének forgatása tavaly nyáron, a főszereplőhalála miatt szakadt félbe. A negyvenéves BertókLajos július 10-én halt meg, miután aLupa-szigeten úszni indult barátaival. A filmelőkészületeit ráadásul a madárinfluenzais akadályozta: a deltában több területet islezártak, ezért nem tudták időben elkezdeni azegyik díszlet építését.
Bertók Lajossal összesennegyvenöt perc hasznos anyagot vettek fel 2006-ban, ebbőlMundruczó később emlékfilmet készítene.
Hírösszefoglaló
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.