2008. március 04., 00:002008. március 04., 00:00
Az alkotást a festő Madonna című képével együtt 2004-ben, fényes nappal lopták el a norvég múzeumból. Míg egyikük fegyverrel sakkban tartotta a látogatókat és az alkalmazottakat, a másik levette a falról a képeket, majd egy autóval elmenekültek. A festményeket 2006 augusztusában találta meg a rendőrség. A festménylopást a múzeum gyatra biztonsági berendezésével magyarázták, amit azóta rendbe hoztak. A látogatók most már csak egy fémdetektoron áthaladva juthatnak be a múzeumba, miután csomagjaikat is átvilágították. Az intézmény több biztonsági kamerát szerelt fel, és megnövelték a műalkotásokra figyelő őrök számát is.
Hírösszefoglaló
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.