2011. november 01., 08:582011. november 01., 08:58
Az 1-8. osztályos tanulók Ruha István bérlete (amely hat nagyszínpadi előadást tartalmaz) 42 lejbe, a középiskolásokat célzó Erkel Ferenc bérlet (hét nagyszínpadi előadással) 60 lejbe, a felnőtteknek szóló Rónai Antal bérlet (hat előadással) pedig szintén 60 lejbe kerül. Az új évadban a már játszott Szentek és démonok című Selmeczi György rendezte produkció bemutatója után az évadban Kálmán Imre A cirkuszhercegnő című nagyoperettjét Szabó Emese rendezi és Incze G. Katalin és Kulcsár Szabolcs vezényli felváltva, Gaetano Donizetti Szerelmi bájitalát Kürthy András rendezi és Horváth József vezényli, Csengeri Dániel Umbrella című művét és Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatát pedig Jakab Melinda állítja színpadra. A kétrészes táncjáték karmestere Jankó Zsolt, koreográfusa pedig a fent említett Jakab Melinda.
A műsoron tartott előadások közül Verdi Rigolettójának két sztárvendége is lesz Budapestről: a kiváló szoprán Miklósa Erika és a népszerű Kálmándi Mihály. Puccini Bohéméletének főszerepeiben két tehetséges fiatal művészt, a Bécsi Állami Operaház szólistáját, Nagy Zoltánt és a debreceni születésű tenort, Balczó Pétert láthatja-hallhatja a közönség. Újra Kolozsvárra látogat a Cotton Club Singers alapítója, László Boldizsár, aki a Bajazzók címszerepében lép fel. Idén is lesz szilveszteri előadás, ezúttal Gombár Annamária rendezésében, aki operett- és musicalslágerekkel teszi emlékezetessé az estét. A bérleteket az intézmény jegypénztárában hétköznap 10–13, valamit 16.30–18.30 közöttlehet kiváltani.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.