Újjáéled a váradi opera

Traviata-bemutató helyi és vendégművészekkel a Körös-parti város színházában. Giuseppe Verdi Traviata című operáját mutatják be hétfőn 19 órától a Nagyváradi Állami Színházban, a több társulat együttműködésével létrejött produkció a folyamatos operaelőadások úttörője lesz a Körös-parti városban. A váradi színházban utoljára 1924-ben mutatott be helyi társulat operaelőadást, ezt követően a Nagyváradi Operát felszámoltá

2006. december 11., 00:002006. december 11., 00:00

82 év után a városban újjáéledő opera jelképes alapkőletételéhez széleskörű összefogásra volt szükség: a Francesco Maria Piave librettójára komponált Verdi-operát Horia Balint rendezte, a Nagyváradi Állami Filharmóniát Vladimir Lungu vezényli; a filharmónia kórusát Carmen Bocioc tanította be, a koreográfiát pedig Mihai Mândruþiu állította össze. A női főszerepet – Violettát – Daniela Turcu (szoprán), Giorgiót pedig Florin Estefan (bariton) alakítja: mindkét művész a Kolozsvári Állami Opera tagja. Alfredo szerepét az ecuadori származású Xavier Rivadeneira, a Budapesti Állami Opera művésze énekli. A neves tenort már megismerhette a hazai közönség, 2005-ben a bukaresti Nemzeti Színházban szervezett Operagálán ő is bemutatkozott.
  „Az operát a Nagyváradi Filharmónia próbatételének is lehet tekinteni, hiszen az utóbbi öt évben mindössze két Mozart-operát szólaltattak meg. Ez a Verdi-mű sokkal összetettebb, és nagyobb erőpróba elé állítja a zenészeket” – mondta el az előadást megelőző sajtótájékoztatón Vladimir Lungu. A színpadi játékkal kapcsolatban Horia Balint rendező kifejtette, A kaméliás hölgy című  Alexandre Dumas-regényre alapozódó mű helyszíne Párizs marad ugyan, mint az eredeti műben, azonban a cselekmény idejét a múlt század elejére helyezte a rendező. A váradi Traviata egyik érdekessége az, hogy Violetta nem prostituáltként, hanem manökenként jelenik meg a színpadon.
„Sarkady Zsolt, a filharmónia igazgatója a Krónikának elmondta, adottak a feltételek ahhoz, hogy Nagyváradon önálló operatársulatot hozzanak létre. Első lépésként együttműködési egyezményt írt alá a Filharmónia és a Nagyváradi Egyetem Zenei Fakultása. A tervek szerint az opera a két intézmény védőszárnya alatt működik majd: a filharmónia a zenekarral és az 54 tagú kórussal, az egyetem pedig szólistákkal járul hozzá az előadások létrejöttéhez.  Sarkady bejelentette, a Bihar Megyei Tanácstól ígéretet kaptak arra, hogy az egykori Szabadság mozi termét megkapják az alakuló Nagyváradi Opera otthonának, így – egymástól függetlenül – mindegyik intézmény zavartalanul működhetne.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra