Újfajta képzőművészet

Csíkszeredában nyílt meg az ország második intermédia-terme

2006. január 30., 00:002006. január 30., 00:00

A kortárs képzőművészek újfajta kifejezésmódjával ismerkedhet meg a művészeteket kedvelő nagyközönség Csíkszeredában, a hétvégén ugyanis intermédia-teremmel bővült a Kossuth utcai Kortárs Képzőművészeti Múzeum és Galéria (KO.KE.M). Az új terem a második ilyen jellegű műhely az országban, eddig csupán a bukaresti Országos Kortárs Képzőművészeti Múzeumban működött intermédia-részleg.
„A kortárs művész nemcsak hagyományos formában fejezi ki gondolatait, hanem számítógéphez, fényképezőgéphez nyúl. Az intermédia-teremben új képi formában mutatunk be alkotásokat, képzőművész által készített rövidfilmeket, animációkat, amelyeket kivetítőn lehet megnézni” – mutatta be a Krónikának a múzeum újonnan megnyitott termét Jánosi Antal csíkszeredai képzőművész. Jánosi a szintén helybéli képzőművésszel, Berszán Zsolttal együtt alapította és irányítja a KO.KE.M-et működtető Nyitott Műhely Alapítványt. „A kortárs képzőművészetben is bekövetkezik az a paradigmaváltás, amely a hatvanas-hetvenes évek rebellis művészetében történt. Akkor a korabeli művészeket sem értették. Viszont a társadalom sem halad előre, ha a művészet nem halad a korral. A technikai fejlődést pedig nem lehet elvonatkoztatni a művészettől” – egészítette ki kollégáját Berszán Zsolt, hozzátéve, hogy az intermédia-terem bemutatkozási lehetőség azok számára, akik a technika adta kifejezési eszközöket használják.
Jánosi szerint érthető, hogy kezdeményezésük igencsak újszerűnek tűnik, hiszen eddig csupán a fővárosban működött hasonló műhely. Akit viszont érdekel az ilyenfajta kifejezésmód, az a közeljövőben igazán érdekes munkákkal ismerkedhet meg. „Ígéret van arra, hogy többek között a bukaresti Kortárs Képzőművészei Múzeumtól kapott rövidfilmeket is bemutathatjuk Csíkszeredában” – mondta el Jánosi, azonban hozzátette, ez a művészeti kifejezésmód nem csupán merész, hanem költséges vállalkozás is, hiszen a rövidfilmkészítés, a gépek, technológiák beszerzése nagy kiadással jár.
Az intermédia-terem megnyitóján az érdeklődők három alkotást tekinthettek meg: levetítették Bogdan Pelmuº rövidfilmjét, amelyben a bukaresti képzőművész egy szemközti tömbház ablakát filmezve örökítette meg a fényviszonyokat, a mozgást, a képeket kísérő hangokat, egy konyha belső történéseit. A dán Soren Do filmjének középpontjában egy kirakat áll – az alkotást a nagyszebeni Brukenthal Múzeumtól kapta a csíkszeredai KO.KE.M. A harmadik levetített produkció Koter Vilmos animációja volt. „Egy virtuális térben jelenítettem meg egy várost, azt, hogy egy bizonyos térben hogyan élnek az emberek. Maga a néző is része a filmnek, e virtuális világnak, nem szólhat ugyan bele, de végigkísérheti a történéseket, benne mozoghat. Interaktív animációt és nem játékot készítettem, ugyanis nem szórakoztatni akartam, hanem egy olyan térbe kalauzolni a nézőt, ahol fel is kell találnia magát” – mutatta be alkotását a fiatal csíkszeredai képzőművész. A csíkszeredai Kortárs Képzőművészeti Múzeum és Galéria egyébként tavaly nyáron nyitotta meg kapuit, helyet adva rendhagyó, újszerű kiállításoknak és művészeti összejöveteleknek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson