Hirdetés

Újabb galériát avattak Szatmárnémetiben

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Képzőművészeti galériát avattak tegnap a Szatmár Megyei Tanács épületének előcsarnokában. A megyei közigazgatási palota földszinti halljában ezentúl a Szatmári Alkotóház Képzőművészeinek Egyesülete szervez majd időszakos tárlatokat.

Végh Balázs

2009. december 22., 08:402009. december 22., 08:40

Gergely Csaba, az egyesület elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy ez immár a harmadik galériájuk a megyeközpontban, melynek fő célja, hogy a szűk szakmai rétegen kívül a nagyközönségnek is bemutathassák egyesületük sokszínűségét.

„Mivel a közigazgatási palotában kapott helyet, ez a galéria a nyugalom szigetét jelentheti a politikai csatározások és a mindennapos rohanás közepette megfáradt embereknek” – véli az egyesület vezetője. A frissen felavatott kiállítóterem mellett a szatmári képzőművészek a polgármesteri hivatal előcsarnokában és saját székházukban is tárlatot nyitottak meg. Az egyesületet két éve jegyeztették be, és a szatmári alkotók mellett más erdélyi és külföldi művészek is csatlakoztak hozzá.

„Szövetségünk 41 állandó taggal rendelkezik. Romániából szatmárnémeti, kolozsvári és marosvásárhelyi művészek csatlakoztak hozzánk, de vannak magyarországi és szlovákiai tagjaink is” – tette hozzá Gergely. Az alkotóház közössége idén 49 kiállítást szervezett, és a csoportos jelentkezéseken kívül több tagjuk szerepelt egyéni tárlattal Görögországban, Franciaországban, Svédországban és több magyarországi galériában. Emellett a szatmári művészcsoport minden évben rendez alkotótábort a Szatmár megyei Hadadon és a szilágyságbeli Monón, továbbá kiállításaival igyekszik jelen lenni minél több Szatmár megyei településen.

A tegnap kora délután felavatott kiállítóteremben 25 művész 82 munkája látható. Ezek között vannak festmények és szobrok, fafaragványok is. A megnyitóünnepség végén a művészek karikatúraszerű portréval lepték meg Csehi Árpád Szabolcsot, a tanács elnökét, valamint Adrian Ştef és Mircea Govor alelnököt, ezzel köszönve meg a megyei vezetés egész éves támogatását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés