Hirdetés

Új székházba költözött a Székelyföld folyóirat

Az elmúlt néhány hétben látványos újítási munkálatok zajlottak a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca 5. szám alatt, majd egy táblát helyeztek el az épület falán magyarázatként: Székelyföld kulturális folyóirat.

Forró Gyöngyvér

2009. december 04., 11:022009. december 04., 11:02

Az új, önálló székházat a megyei önkormányzat közreműködésével vásárolta a lap, így 51%-ban a Székelyföld Alapítványé, 49%-ban a Hargita Megyei Tanácsé.

Ferenczes István alapító főszerkesztő, József Attila-díjas költő lapunknak elmondta, az új székház nem változtat a szerkesztők eddigi munkáján, hozzáállásán. „Nem változik semmi, ez csak egy új ház, aminek mi vagyunk a gazdái” – mondta Ferenczes, aki 1997 óta látja el a főszerkesztői feladatokat.

Az új épületben galériát is létesítettek, ahol terveik szerint kéthavonta nyitnak majd meg új kiállítást, ezzel gazdagítva, kiegészítve a kiadvány grafikai tartalmát, és lehetőséget biztosítva képzőművészek számára, hogy bemutathassák munkáikat.

A kiállítóterem mellett a Székelyföld könyvtárat is létesített, amelyet Fabó Lászlóról neveztek el, aki bár Amerikában élt, sokáig támogatta a folyóiratot és a szerkesztőség más kiadványait, végrendeletében pedig jelentős vagyont hagyott a Székelyföld Alapítványra.

„Már régóta tervezzük az épület megvásárlását. A lap mellett ezentúl a kiállítások szervezésére is gondot fordítunk, a galériának pedig megfelelő helyszínt kellett találni” – nyilatkozott terveikről Ferenczes, aki kérdésünkre elmondta, élete legszebb periódusát jelenti ez a több, mint 10 év. „Azt csinálom, amit szeretek, jó társaságban” – fogalmazott.

A Székelyföld kulturális folyóirat 2000 példányban jelenik meg, 1500 előfizetője van, ami a főszerkesztő szerint igen szép eredmény, ennél több talán nem is várható el. Az új székház átvételét kétnapos rendezvénnyel ünnepli a szerkesztőség, amelynek első mozzanatára, az ünnepélyes kapunyitásra tegnap 18 órától került sor.

Ezt követően bemutatták a 2010-es Székelyföld Évkönyvet, és egy Márton Árpád-kiállítással felavatták az új galériát. Ma délelőtt 11 órakor adják át a Székelyföld-díjakat, 13 órától pedig alakuló ülést tart a Romániai Írók Szövetségének Hargita–Kovászna megyei Kirendeltsége.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés