
Fotó: A szerző felvétele
2009. augusztus 12., 10:132009. augusztus 12., 10:13
Amint arról már többször beszámoltunk, az 1990 óta a Szilágyi Dezső (Moscovei) utcában működő, kizárólag fotókat kiállító aprócska galéria bérleti díját a visszaszolgáltatott ingatlan régi-új tulajdonosa, az orsolyita apácarend annyira megemelte, hogy azt már önkormányzati segítséggel sem tudta fizetni a civil szervezet. Az új helyiséget alig egy hónap alatt sikerült birtokba venni, a városi és a megyei önkormányzatnak köszönhetően. Átvételével egy időben alakult meg az Euro Foto Art Egyesület, amely a jövőben évente szervez majd Európa fotóművészei számára közös kiállításokat Váradon, minden május 9-én, Európa napján, illetve ennek a szervezetnek a felelőssége lesz a galéria rendszeres kiállításainak megrendezése is.
Az eddig a Tavirózsa Fotóklubot működtető Foto Art Egyesület szervezi a jövőben a fotókurzusokat, az évente sorra kerülő Premfoto tárlatot, illetve a már hagyományos, A világban élő magyar és román fotóművészek kiállítását. „Az első európai szintű szalont 14 évvel ezelőtt szerveztem, és csak most tudtam meg, hogy a kontinensen ez egyedülálló kezdeményezés volt” – mondja Tóth István.
Az új terem szintén a történelmi városközpontban található, az egyetem orvosi fakultásának közvetlen szomszédságában, – ráadásul bérleti díjat sem kell fizetni. „Miután a polgármester többszöri megkeresésre sem fogadott meghallgatásra, sem a Tavirózsa Fotóklub, sem az országos szövetség elnökeként, Biró Rozália alpolgármester a segítségünkre sietett” – meséli. Emiatt tett le eredeti tervéről is, amely szerint a régi kiállítóteremnek temetési szertartást szervez, és egy koszorút a városházára is eljuttat. Az új székhely felújításra sem szorul, hiszen tökéletes állapotban van. „Bejártam Európát és Ázsiát, és el sem tudnék képzelni ennél alkalmasabb helyet egy kiállítóteremnek” – lelkendezik Tóth, aki úgy érzi, szerencséjét meg is érdemli, hiszen a galériát eredetileg működtető Tavirózsa Fotóklub civil szervezetként már rég kinőtte magát.
Mégsem érzi úgy, hogy jobb helyzetben lenne egy hivatalos városi vagy megyei intézmény vezetőjeként. „A civil szférában sokkal szabadabban mozoghatok, a saját lábamon állok” – mondja, bár hozzáteszi: az önkormányzatok sokszor igen nehezen értik meg az egyesület problémáit. Nehezményezi például, hogy a régi kiállítóterem bére évi 22 ezer lejbe került volna, s a városvezetőségnek még ez is soknak tűnt, hiszen nem akart segíteni.
„Számításaink szerint a galéria működtetése az áremelés előtt évi 27 ezer lejünkbe került, s mi egyesületként ezt elő tudtuk teremteni. Én magam fizetést még soha nem vettem fel, abból élek, amit a filmelőhívásokból, nagyításból megkeresek. Az autóm húsz éves, és jelenleg nem is működik. Ehhez képest a városnak sok 22 ezer lej egy évben?” – teszi fel a kérdést, de elégedett azzal, hogy végül megfelelő termet kapott a galéria. Tóth elmondta: távlati tervei között szerepel egy fotómúzeum létrehozása is, amelynek már most bárki adományozhat régi fényképezőgépeket, alkatrészeket és eszközöket.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.