2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00
Az új elnök székfoglalójában elmondta, a szövetség valamennyi tagjával karöltve arra fog törekedni, hogy méltó módon a hagyományok fényében képviselje a kortárs és klasszikus magyar irodalom érdekeit, mivel a magyar irodalom sorsát nem csupán egy szervezet, hanem az egész nemzet közös ügyének tekinti. Az új tervekről szólva Vasy kifejtette, hogy egyik sarkalatos pontnak a fiatal alkotók bevonását tekinti az írószövetség munkájába. Véleménye szerint a fiatal nemzedék az irodalmi élet széttagoltsága és a Magyar Írószövetség presztízsének hanyatlása miatt nem kíván a szervezet tagjainak sorába lépni. Szolgáltatásokkal, a szakmai klubok tevékenységeinek felpezsdítésével és feltűnőbb rendezvényekkel lehet a szövetséget vonzóbbá tenni a fiatalok számára – vázolta terveit az új elnök.
„Politikusok, bankok, pénzeszsákokon ülők, gondoljatok arra, hogy többre volna szükségünk, mint a templom egereinek!” – hangoztatta Vasy, aki magánszemélyeket, pénzintézeteket és vállalkozókat tervez a nehéz anyagi helyzetben lévő írószövetség támogatóinak körébe toborozni. Ugyanakkor úgy látja, remény van rá, hogy a magyar állam kulturális kormányzata módosítani fog eddigi, a szövetséget és más fontos kulturális intézményeket érintő mostoha támogatáspolitikáján. Nézeteit alátámasztja, hogy az írók közgyűlésén Halász János, a Magyar Országgyűlés oktatási és kulturális bizottságának fideszes alelnöke új kulturális törvény megalkotásáról szólt, valamint, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Tokaji Írótábor alkalmából új kulturális stratégia megalkotását helyezte kilátásba. L. Simon László titkár, a leköszönő Kalász Márton munkáját méltató szavait követően leszögezte: az írószövetség nem tartja elfogadhatónak, hogy a magyar állam ki akar vonulni a kultúra finanszírozásából.
A közgyűlésen a szervezet új örökös tagjaivá Kalász Mártont, Rába Györgyöt, Vasadi Pétert, Sánta Ferencet és Kányádi Sándort választották.
Hírösszefoglaló
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.