
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Petőfi-sorozat jelenik meg az Osiris Könyvkiadó gondozásában a Petőfi-emlékév jegyében. A sorozatot és a már megjelent köteteket kedden mutatták be Budapesten.
2022. június 08., 09:492022. június 08., 09:49
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 és az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma vezetője a bemutatón kiemelte:
Hozzátette, hogy az irodalomtörténeti kötetek mellett művészettörténeti kiadványsorozatot is terveznek, és az új sorozatokat minden köz- és iskolai könyvtárba eljuttatják.
Gyurgyák János, az Osiris Könyvkiadó vezetője felidézte: a művek előkészítése már másfél évvel ezelőtt elkezdődött. Koncepciójuk egyik pillére az volt, hogy a kötetek témáját ne csak Petőfi Sándor és munkássága adja, hanem egy tágabb korszakot öleljen fel és annak legnagyobb alkotóival is foglalkozzon, Petőfi mellett többek között Vörösmarty Mihály, Arany János és Madách Imre is megjelenjen.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A mintakötetet Margócsy István készítette el Petőfi Sándor emlékezete címmel – tette hozzá, kiemelve, hogy a többi szerző esetében is hasonlót terveznek.
Ezekhez a kötetekhez illeszkedve jelent meg a sorozatban – egyben a Nemzet és emlékezet sorozat utolsó köteteként – Hermann Róbert Az 1848-49 forradalom és szabadságharc című könyve, amely tágabb politikai szemlélettel vizsgálja ezt a korszakot, valamint Osztovits Szabolcs kronológiája, a „Sors, nyiss nekem tért” – Petőfi Sándor életének krónikája című kötet.
aki a költő tudományos igényű kiadásának több mint egy évtizede szerkesztője és sajtó alá rendezője, több népszerű kiadás szövegének gondozója, számos emlékhely kiállításának rendezője.
Szintén Kerényi Ferenc jegyzi a Petőfi Sándor élete és költészete című munkát, amely kritikai életrajz, tartalmazza a költő részletes biográfiáját, feltárja életműve keletkezéstörténetét, bemutatja egykorú fogadtatását és a recepció legfontosabb irányait is.
A magyar romantika ikercsillagai – Jókai Mór és Petőfi Sándor című, Szilágyi Márton szeresztette tanulmánykötet pedig egymás tükrében próbálja meg értelmezni az 1840-es évek két legnagyobb magyar irodalmi tehetségének, Jókai Mórnak és Petőfi Sándornak az életművét.
Mint Gyurgyák János kiemelte, a könyvek már az évforduló előtt fél évvel elkészültek, ami Magyarországon egyedülálló. A következő másfél évben pedig a további tervezett kötetek is megszülethetnek.

A magyar kormány 9 milliárd forintot biztosít a 2022–2023-as Petőfi-emlékév támogatására. Ebből egyaránt 3 milliárd jut a bicentenáriumi programokra, a vidéki múzeumok támogatására, valamint az irodalmi emlékházak és emlékhelyek fejlesztésére.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!