
A nagyváradi szervezett klaszszikus zenei élet megteremtőjének tekintett Michael Haydn nevét viselő kamarazenekar alakult Nagyváradon.
2015. november 03., 22:182015. november 03., 22:18
Az együttes kedd este adta első koncertjét. A zenekar a Nagyváradi Állami Filharmónia zenészeinek kezdeményezésére jött létre májusban – emlékezett vissza Tódor Albert, a filharmónia vezérigazgatója, akit az Agerpres hírügynökség idézett hétfőn.
Az ötletet a filharmónia több zenésze Nagy Kálmán koncertmesterrel az élen terjesztette az intézmény vezetősége elé, amely örömmel fogadta a kezdeményezést, hiszen ezáltal a filharmóniának ismét van kamarazenekara. Az előző az 1989-es rendszerváltáskor bomlott fel. A zenészek azért javasolták Michael Haydn zeneszerző, a híresebb Joseph Haydn öccsének nevét, mert a 18. század második felében ő teremtette meg a szervezett klasszikus zenei életet a partiumi városban.
Az 1760-as évek elején a művészetpártolásáról híres báró Patachich Ádám püspök hívta az akkor fiatal Michael Haydnt Nagyváradra, hogy a püspöki zenekart irányítsa, és a zenei életet megszervezze. Haydn 1760 és 1762 között tevékenykedett Nagyváradon, ahol mintegy 30 tagú zenekart vezetett.
A 17 tagú Michael Haydn kamarazenekar a koncertjén Nagy Kálmán vezetésével a névadó zeneszerző A-dúr vonósnégyesét, Bartók Béla Román népi táncait és Csajkovszkij Vonósszerenádját adta elő.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!