2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00
A szövetkezet március 13-ánbírósági végzés alapjánelkezdte a megyei könyvtár kilakoltatását:bezáratta a végrehajtóval az olvasótermetés a számítógéptermet. A megyeitanács megtámadta a bíróságihatározatot, és elérte, hogy a kilakoltatástelhalasszák. Most az önkormányzat megvonta afogyasztási szövetkezettől annak a teleknek a használatijogát, amelyen az ingatlan áll, mivel az a területa megyei tanács tulajdona. Az önkormányzat tavalymájusban végzett számításaiszerint, ha visszamenőleg követelnék a Federalcooptóla telek bérleti díját, az megközelítőleg2 millió euróra rúgna. A könyvtárkilakoltatását célzó pereskedést afogyasztási szövetkezet azt követően kezdte el,hogy az önkormányzat megtagadta az 1999-ben drasztikusanmegemelt bérleti díj kifizetését. „Aszövetkezetnek felajánlottuk, hogy a telekértcserében a könyvtár maradhasson továbbra isaz eddig használt épületrészben, de ebbe aFederalcoop nem ment bele” – fejtette ki Szabó István.A Szatmár Megyei Tanács elnöke hozzátette:megtámadják azt az 1982-ben kelt elnökirendeletet, amely alapján a szövetkezet a nevéreíratta az ingatlant.
Babos Krisztina
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.