Hirdetés

Tíz nappal késõbb indítják a Szatmár Tv magyar nyelvû csatornát

Technikai szünet a rajt elõtt Technikai okok miatt egy hetet–tíz napot késik a Szatmár Tv egész napos magyar adásának beindítása, amelyet a tervek szerint a szatmárnémeti székhelyû televízió tegnap elõször sugárzott volna. „Azért kezdünk késõbb, mert egy felújított mûszaki berendezés beüzemelésén dolgozunk” – indokolta a mára meghirdetett „rajt” elhalasztását Bence Csaba. A tévécsatorna mûszaki felelõse hozzátette, ha ezt nem most teszik meg, akkor 2007 januárjában a felszerelés felújítása miatt mindenképpen technikai szünet következett volna be. Elmondása szerint a mostani késleltetés mutatkozott jobb megoldásnak, hiszen megfelelõ körülmények között kezdhetik a munkát. A Szatmár Tv magyar csatornájának ötletgazdája Florin Miclãuº, a Focus Media cég tulajdonosa volt. Szatmárnémetiben már létezik egy román nyelvû helyi tévéadó, a Focus Tv, ennek keretében kapott volna helyet a magyar adás is. A tulajdonos azonban jobbnak látta egy külön csatorna létrehozását, hiszen a lakosság 40 százaléka magyar nemzetiségû, így ésszerûnek mutatkozott 24 órás mûsoridõt biztosítani a város magyar anyanyelvû lakosságának. Egyébként mindkét tévécsatornának a szatmárnémeti Szakszervezetek Háza biztosít otthont. A tévécsatornát kezdetben az UHF 52 hullámon lehet majd elérni, ez a hullámhossz – a fõként a falvakban bevezetett Excomputer kábeltévérendszerben – mindenki számára elérhetõ. Szatmárnémetiben a RCS-RDS Tv hálózat extracsomagjában szerepel majd a televízió, viszont a Szatmár tévé vezetõsége egyelõre tárgyalásokat folytat, hogy alapcsomagban is elérhetõ legyen. A magyar adás zömében szórakoztató jellegû lesz, számos film, dokumentumfilm és zenés mûsor szerepel benne. Ezenkívül naponta helyet kapnak a programban Szatmár megyei, illetve szatmárnémeti hírek, közéleti, politikai és sporttal kapcsolatos kérdések is. A mûsort matinéval, valamint talkshow-val színesítik. Pesek Attila mûsorvezetõ elmondta, a beszélgetõs mûsorok idõtartama egy óra lesz, és 19 órától kezdõdnek. Hétfõnként a Célpontnak keresztelt mûsorban a Szatmár megyei politikusokat szólaltatják meg, szerdánként a sporté a fõszerep. Pénteken, a Hétvégében a közéleti személyiségekkel folytat párbeszédet Pesek Attila. Reggelente a Szilágyi Levente vezette matinéban a megyei hírekrõl tájékoztatják a nézõket. Kedden vagy csütörtökön a kulturális élet kerülne terítékre, vasárnaponként pedig egy-egy istentiszteletet közvetítenek. n Gödri Alpár Béla

Gazda Árpád

2006. november 14., 00:002006. november 14., 00:00


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés