
Fotó: A szerző felvétele
2009. július 31., 10:132009. július 31., 10:13
Vásáry Tamás karmester eddigi pályafutása során több mint száz zenekarnak vezényelt, többek között a berlini filharmonikusokkal, a New York-i kamarazenekarral, a londoni szimfonikusokkal, a Royal Philharmonickal, az Orchestra National de France-szal és a spanyol nemzeti filharmonikus zenekarral is dolgozott. A szerdán Szatmáron fellépő Kodály Zoltán Világifjúsági Zenekart 2006-ban alapította a művész az Európa Jövője Egyesület együttműködésével.
Ezt az együttest jelenleg magyar, német, román, spanyol, skót, francia, kanadai, japán, szerb, szlovák, osztrák és horvát nemzetiségű fiatal zenészek alkotják. Látogatásuk apropója az volt, hogy minden évben ilyenkor rendezik meg Debrecenben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját, ahová a világ minden tájáról érkeznek tehetséges fiatal muzsikusok. Az együtt zenélés mellett a fiatal művészek továbbképzőfoglalkozásokon is részt vesznek az alföldi városban, ahol idén Skóciából, Japánból, Franciaországból, Horvátországból, Ausztriából és Németországból érkező neves oktatók tartanak egyéni foglalkozásokat.
A nyári akadémián 18 és 30 év közötti zenészek jelentkezhetnek, ám mindegyiküknek legalább nyolcéves professzionális tapasztalattal kell rendelkeznie. Nemcsak hangszerüket kell kitűnően kezelniük, hanem nagyzenekari tapasztalattal is rendelkezniük kell. A zenekar tagjait szakmai zsűri választja ki komoly kritériumok alapján.
A mostani zenekar alig két hete, július 17-én állt össze, és Vásáry vezetésével hangversenykörúton vesz részt Magyarország és a szomszédos államok területén. A szatmári fellépés a turné részét képezte, megtekintése pedig mindenki számára díjmentes volt.
A zenekar repertoárjában Kodály Zoltán Kádár Katája és Háry János című művéből a Toborzó, Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenye, valamint Csajkovszkij V. szimfóniájának egyik részlete szerepel.
A nagyzenekari hangzást Horváth Ádám selymes baritonja és Érdi Tamás csodálatos zongorajátéka színesítette. A fiatal, világtalan zongoraszólista játékát már hallhatták a szatmáriak, ugyanis Érdi tavaly nagy sikerű önálló estet tartott a felújított főtéri sétálóutca átadásakor. A billentyűst rendkívüli tehetséggel megáldott művészként tartja számon a szakma. A zenekar néhány napon belül Szatmárnémeti után Debrecenben, Balatonfüreden és a magyar fővárosban is fellép.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.