
Fotó: Krónika
2007. július 24., 00:002007. július 24., 00:00
A rendező az 1940-es évek végének Magyarországába helyezi át az először 1664-ben bemutatott vígjáték cselekményét. Szerinte a polgári családba betolakodó, képmutató Tartuffe története „meglepő párhuzamosságot mutat” a történelem ezen korszakával, amikor a hírhedt kék cédulás választások után magukhoz ragadták a hatalmat a kommunisták, hogy azután csalással, erőszakkal, demagógiával kifosszák a polgárokat és a gazdálkodókat.
A közös produkció költségeire a békéscsabai Fiatal Színházművészetért Alapítvány pályázott, az Európai Unió határ menti együttműködést támogató Interreg programja keretében. A nyertes pályázatban olyan településeket jelöltek meg az előadások helyszíneként, amelyek kulturális szempontból hátrányos helyzetben vannak – jelentették be a sajtótájékoztatón, amelyet Meleg Vilmos nagyváradi és Fekete Péter békéscsabai társulatigazgató, valamint Seregi Zoltán rendező Békés és Bihar megye önkormányzati vezetőinek társaságában tartott tegnap Nagyváradon. Moliere művét tíz településen adják elő, a bemutatót július 28-án a dél-alföldi Kondoroson tartják. A hazai helyszínek közül az első az Arad megyei Kisiratos, itt július 31-én lépnek fel a két társulat művészei. Augusztus 4-én két előadás is lesz, Nagyzerinden és Simonyifalván 5-én Pécskán, 6-án Nagyszalontán mutatják be a vígjátékot. „A közös produkció iránymutató lehet, hiszen nem volt szükség a társulatok fenntartóinak támogatására. A pályázathoz szükséges ötszázalékos önrészt is a pályázó alapítvány biztosította” – jelentette be Fekete Péter, aki bízik abban, hogy sikeresek lesznek az előadások, és a kijelölt tíz település mellett később máshová is meghívják. Meleg Vilmos hozzáfűzte, a hazai települések kiválasztásában szerepet játszott, hogy Arad és környéke – mivel itt nincs magyar színház – a nagyváradi Szigligeti-társulat vonzáskörének számít.
Meleg Vilmos szerint több oka is van, amiért egy ilyen közös produkcióban örömmel vállalták a fellépést: a legfontosabb, hogy a két társulatnak lehetősége nyílik a közös munkára. „Az együttműködést folytatjuk, a Csókos asszony című, 46 szereplős operettünket ősszel Békéscsabán is bemutatjuk” – fejtette ki, hozzátéve, hogy közös szakmai képzést is terveznek a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola támogatásával. „Városunkban működik az Unió egyik legmodernebb színháztechnikai iskolája. A nagyváradi színházat most újítják fel, és szeretnénk ebben szakmai segítséget nyújtani” – jelentette ki a békéscsabai Jókai Színház igazgatója.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.