
Tarr Béla 1994-ben bemutatott, Sátántangó című filmjének felújított, digitalizált változatát láthatja a kolozsvári közönség
Fotó: Művész Mozi/ Facebook
A kolozsvári Művész mozi vasárnap vetíti Tarr Béla Sátántangó című, 7 és fél órás filmjének felújított változatát, három részletben – olvasható a filmszínház közleményében.
2023. március 29., 14:462023. március 29., 14:46
A különleges vetítés a Művész mozi a Curated by ARTA Team elnevezésű egész napos záróeseménye. A kulturális intézmény 2022-ben, mozi megnyitásának 109. évfordulóján eklektikus vetítéssorozatot indított. Minden kedd este filmvetítést, beszélgetést szerveztek. A sorozat utolsó állomásaként Tarr Béla Sátántangó című filmjét nézheti meg a közönség román és angol felirattal. Tarr Béla mesterműve restaurált változatban most először látható Romániában. Ehhez a digitális restaurálási folyamathoz több mint negyvenezer méter eredeti 35 mm-es filmet és hangot szkenneltek 4k-s felbontásban.
A vetítés 11 órakor kezdődik, két szünetet iktatnak be. „Tarr Béla filmografiájában az idő észlelése kiemelt jelentőségű. A kamera elidőzik arcokon, jeleneteken, pillanatokon, általa felsejlik a szemlélődő én gondolata. Bár elengedhetetlennek bizonyul a Tarr-filmek nézésekor a szemlélődő létezés, ennek koncepciója kényelmetlennek, akár furcsának is tűnhet. Vajon kinek van ideje megnézni egy hétórás filmet, vagy egy egész napot eltölteni a moziban? Mégis, a tét itt nem kevesebb, mint mindazoknak a módoknak a megtapasztalása, ahogyan az idő megélhetővé válik: a jelen idő, amelyet a moziban ebben a spontán kialakult közösségben együtt töltünk, van a film ideje, amelyet mindannyian más hosszúságúnak és ritmusúnak élünk meg, és van az idő, ami még a filmekben sem telik egyformán” – idézi a közlemény Nagy Csillát, a mozi kurátorát.
Egy vidéki, zűrös és kilátástalan közösséget ábrázol a film, amelynek tagjai a kommunizmus bukása után bizonytalan jövő előtt állnak
Fotó: Művész Mozi/ Facebook
Az alkotást a kritikusok a filmtörténet egyik legjobb filmjének tartják. Egy vidéki, zűrös és kilátástalan közösségben vagyunk, a kommunizmus bukásától csapzott elveszett lelkek csoportja bizonytalan jövő előtt áll. Egyszer csak azonban megérkezik valaki, akire régóta vártak, és akiről azt remélik, hogy megváltást hoz.
További részletek a mozi honlapján, a www.cinema-arta.ro-n találhatóak.

Pedro Almodóvar spanyol filmrendező művészete előtt tiszteleg a kolozsvári Művész (Arta) mozi márciusban. A rendező számos alkotásában a nőiség különféle dimenzióit közelíti meg, többszörösen díjazott filmjei a női lélek komplex rejtelmeit boncolgatják.

Ötszázhatvanegy nap zárva tartás után újra megnyitja kapuit a kolozsvári Művész mozi, csütörtöktől a nézők ismét felfedezhetik a közösségi filmnézés örömét az Egyetem utcai épület frissen felújított és átalakított termében – közölte a filmszínház.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!