Hirdetés

Taroltak a háborús témájú filmek

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Magyar és román alkotást is díjaztak az 59. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Ken Loach brit rendező The Wind That Shakes the Barley (A szél megcsapta Barleyt) című filmjének ítélte oda a zsűri a vasárnap véget ért 59. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Az idei filmszemlén egy-egy magyar, illetve román alkotást is elismeréssel jutalmaztak: a román Corneliu Porumboiu A fost sau n-a fost? (Volt vagy nem volt?) című, A rendezők két hete nevű szekcióban vetített filmjéért vehette át a legjobb első filmnek járó Aranykamera díját, a magyarországi Kocsis Ágnes pedig A vírus című rövidfilmjével a főiskolás vizsgafilmeket felvonultató Cinéfondation elnevezésű szekcióban megosztott harmadik díjat nyert.

Gazda Árpád

2006. május 30., 00:002006. május 30., 00:00

A brit Ken Loach vitte haza a vasárnap véget ért 59. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Aranypálmáját, az idei díjazottak között pedig magyar és román alkotás is szerepelt. A The Wind That Shakes the Barley (A szél megcsapta Barleyt) című fődíjas film a múlt századelő ír függetlenségi háborújának idején játszódik. A rendező korábban többször is hangsúlyozta a film politikai aktualitását: szerinte az írekkel szemben elkövetett szörnyűségek után a brit hadsereg jelenleg Irakot szállja meg jogtalanul. A film érdekessége, hogy a rendező – korábbi alkotásaihoz hasonlóan – amatőr szereplőkkel forgatta.
A Wong Karwai kínai rendező vezette – neves külföldi rendezőkből és színészekből álló – zsűri a fesztivál nagydíját szintén háborús témájú filmnek ítélte oda: a francia Bruno Dumont Flandres (Flandria) című filmjének vidéken élő fiatal hőse szerelmét otthon hagyja, és egy távoli országba indul háborúba. A mexikói Alejandro González Inárritu Bábel című amerikai filmjével megkapta a legjobb rendezőnek járó elismerést. A film két főszereplője – Cate Blanchett és Brad Pitt – egy „igazi” amerikai párt alakít. A Bábel a kapcsolatteremtés képtelenségének bibliai mítoszát dolgozza fel négy nyelven, négy párhuzamos, időrendben egymást követő történetben – amelyek három kontinensen játszódnak. A legjobb forgatókönyv díját Pedro Almodóvar érdemelte ki a Volver (Visszatérés) című film történetéért. A spanyol rendező gyermekkorának női alakjait megidéző tragikomikus alkotás valamennyi női szereplője – Penélope Cruz, Carmen Maura, Lola Duenas, Blanca Portillo, Yohana Cobo és Chus Lampreave – közösen vehette át a legjobb női alakítás díját. A legjobb férfialakítás díját az algériai származású francia Rachid Bouchareb Indigenes (Bennszülöttek) című filmjének férfi főszereplői kapták. Az alkotás a második világháborúban a franciák oldalán a nácizmus ellen harcoló 130 ezer észak-afrikai katona történetét dolgozza fel, az öt főszereplő közül négyen észak-afrikai származású francia sztárok, akik először játszanak gyökereikről szóló közös alkotásban: Jamel Debbouze, Samy Nacéri, Roschdy Zem és Sami Bouajila.
A legjobb első filmnek járó Aranykamerát a román Corneliu Porumboiu A fost sau n-a fost? (Volt vagy nem volt?) című, Bukarestben játszódó alkotása nyerte el. Az 1989-es forradalom valóságát megkérdőjelező filmet A rendezők két hete nevű szekcióban vetítették. A rövidfilmek kategóriájában a zsűri a norvég Bobbie Peers Sniffer című alkotásának ítélte az Aranypálmát. Kocsis Ágnes A vírus című rövidfilmje a főiskolás vizsgafilmeket felvonultató Cinéfondation elnevezésű szekcióban megosztott harmadik díjat nyert. A filmbemutatók mellett a világ legnagyobb filmvására működött az idei franciaországi filmfesztiválon, amelyen elsősorban a kelet-európai filmipar megerősödése kapott hangsúlyt. A tengerparti fesztiválpalotában 47. alkalommal megrendezett filmvásárra 91 országból több mint tízezren érkeztek, közel négyezer cég képviseltette magát, ennek 41 százaléka produceri iroda, 23 százaléka pedig forgalmazó. A május 17–28. között zajlott fesztivált a francia Tony Gatlif filmjének vetítése zárta. Az Erdélyben forgatott, számos erdélyi magyar zenész közreműködésével létrejött alkotást – akárcsak Porumboiu filmjét – a június 2-án Kolozsváron kezdődő Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon is vetítik. Hírösszefoglaló
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés