Hirdetés

Tárlat vonaton és kazánházban

Kerezsi Nemere, a mozgékony „múzeumigazgató” Kazánház, állomás, mozgó vonat valahol Budapest és Sepsiszentgyörgy között: csupán néhány helyszín, ahol Kerezsi Nemere felállította hordozható múzeumát.

Gazda Árpád

2006. április 11., 00:002006. április 11., 00:00

A fiatal sepsiszentgyörgyi képzőművész-hallgató egy évvel ezelőtt hozta létre a Köztes Terek Hordozható Múzeumát (KTHM), amely tulajdonképpen egy rövid idő alatt tárlattá kibontható doboz. A szétszerelhető paravánok között tizenhat kortárs művész alkotása költözik nem konvencionális helyszínekre.
Kerezsi Nemere olyan galériát kívánt létrehozni, amely „elutazik” a közönségéhez, a fiatal kurátor szerint ugyanis az emberek nem beszélnek – vagy legalábbis csak felületesen teszik – a képzőművészetről, annak hazai és nemzetközi vonatkozásairól. Így a mozgó tárlatban jelenleg kiállító 16 képzőművész között egyaránt akad Romániában, Magyarországon, de Lengyelországban élő alkotó is, hogy csak az olyan ismert művészeket említsük, mint St. Auby Tamás, Ütő Gusztáv vagy Jovánovics György. A tárlat anyagát Kerezsi Nemere igyekszik a kiállítás alapgondolatának megfelelően összegyűjteni, így diákok alkotásai is szerepelnek a listán, amely még távolról sem zárult le: a fiatal „múzeumigazgató” továbbra is keres új alkotásokat a gyűjteménybe, amelynek anyagát a művészek ellenszolgáltatás nélkül bocsátanák a rendelkezésére. A jelenlegi felhozatalban egyaránt találunk festményt, grafikát, reliefet – és egy társasjátékot is. A KTHM tavaly tizenegyedik hónap tizenegyedikén, este 11-ig volt megtekinthető Kolozsváron, az elmúlt hétvégén pedig Temesvárra szállították, ahol mintegy hat órán keresztül volt látható egy bevásárlóközpont kávéházában. A tárlatnak ma a Bákó megyei Külsőrekecsinben „van jelenése”, a tervek szerint a klézsei iskola diákjai is itt nézhetik majd meg.
A galéria utaztatása egyébként a kezdeményező zsebére megy, szó szerint is: a tárlatnak ugyanis nincs mecénása, és belépti díjat sem szednek a helyszíneken. Igaz, ez a szokatlan helyszínek és a rövid kiállítási idő miatt is nehézségekbe ütközne, a galéria ugyanis egy-egy helyen csupán néhány óráig tart nyitva. „Fontos a mozgékonyság, hogy hordozható, egy óra alatt újra felállítható, bemutatható és bontható legyen a tárlat” – tartja Kerezsi Nemere. Lepedus Péter
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés