2008. február 21., 00:002008. február 21., 00:00
A német fórumos képviselők hangot is adtak nemtetszésüknek, ugyanis szerintük célravezetőbb lett volna a már meglévő népi együtteseket finanszírozni, semmint újat létrehozni. „Fölösleges pénzkidobásnak tartom a hivatásos népi együttes megalakítását, mivel nem látok semmiféle biztosítékot arra, hogy ez képes lesz színvonalas, a közérdeklődésre is számot tartó előadásokat létrehozni – nyilatkozta a Krónikának Muzsnay Árpád, a megyei tanács kulturális bizottságának RMDSZ-es elnöke. Úgy vélte, jobb lett volna, ha az erre a célra megítélt évi 600 ezer lejből a jól működő, a közéletben eddig önként szerepet vállaló egyesületeket támogatták volna. Muzsnay Árpád szerint a fizetésekre megszavazott összegen kívül is sokat kell majd költenie a megyei tanácsnak az új együttesre, hiszen legalább hét rend ruhát (három románt, valamint magyart, svábot, cigányt és rutént) kell készíttetniük, és egyelőre sem székháza, sem próbaterme nincs az új intézménynek, amely a tervek szerint két tagozatra osztva működik majd: 26 alkalmazottja lesz a román, 14 pedig a kisebbségi tagozatnak.
A tanácsosok egy része azt is kifogásolta, hogy míg a román részen tizenhárom zenészállás lesz, addig a kisebbségieknél mindössze három, és míg tizenketten csakis román néptáncokat adnak majd elő, addig a kisebbség soraiból kikerülő tíz táncosnak négy nemzetiség táncait kell tudnia bemutatni.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.