2007. március 28., 00:002007. március 28., 00:00
Hadnagy Miklós, a MagyarKöztársaság Kulturális ésKoordinációs Központjának igazgatójabeszédében Jakobovits Miklóst, a BarabásMiklós Céh elnökét idézte: „KovácsGéza szobrászként, kisplasztikusként újutakat keres. Olyan erdélyi magyar szobrászatiszellemiséget akar követni, amely közel állaz Erdélyből elszármazott Kemény Zoltán,Román Viktor és Barcsay Jenő művészetéhez,és amely az erdélyi gyökereket az európaiművészet szellemiségével gazdagítja”.Hadnagy Miklós hozzátette, Kovács Gézárólnagyon sok kritikában azt írták, hogyúgynevezett talált tárgyakat használ felkisplasztikai alkotásaihoz. Mint elmondta, a találttárgyak kifejezést nem kell pejoratívanértelmezni, ez csupán arra utal, hogy az alkotófalusi munkaeszközök, csorba vasvillák, sarlók,rozsdás lakatok, csapágyak halmazábólválogatva hoz létre szobrokat – ezek a művésztérérzékét, formakészségét,műveinek játékosságát dicsérik.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.