Hirdetés

Találkahely sztároknak (is)

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Udo Kier és Vanessa Redgrave a kolozsvári Transilvania filmfesztivál vendége A Cannes-ból hazaérkezett Aranykamera díjas román film, Corneliu Porumboiu A fost sau n-a fost? (Volt vagy nem volt) című alkotása nyitja meg pénteken este Kolozsváron az 5. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált.

2006. június 02., 00:002006. június 02., 00:00

A június 2–11. között zajló fesztivált így már az első estén a versenyhangulat jellemzi, hiszen Porumboiu mozija is szerepel a tizenkét versenyfilm között. Idén először két román film is indul a 10 ezer eurós fődíjért – a másik a Cãtãlin Mitulescu rendezte Cum mi-am petrecut sfârºitul lumii (Hogyan éltem meg a világvégét) című film, amelynek női főszerepéért Dorotheea Petrét a cannes-i filmfesztiválon díjazták. A színes – francia, egyiptomi, mexikói, spanyol és lengyel alkotásokat felvonultató – mezőnyben magyar film is szerepel, Pálfi György Taxidermiája.
A harminckét országból érkezett 97 nagyjáték- és 57 rövidfilmet három filmszínházban vetítik, a Győzelem, a Köztársaság és a Művész mozin kívül szabadtéren is: az Echinox-ház és a Bánffy-palota udvarán. Az utóbbi helyszínen Meeting Point (Találkahely) címmel tíznapos projekt zajlik. A szervezők szerint itt a közönségnek alkalma nyílik majd találkozni a fesztivál vendégeivel, és szintén itt biztosítanak bemutatkozási lehetőséget képzőművész, színész és zenész fiatalok számára.
A szemle egyik díszvendége a filmtörténet egyik „démoni” alakja, a sötét világának figuráit előszeretettel alakító német Udo Kier, a dán Lars von Trier rendező egyik kedvenc színésze. A fesztiválon a rendező 11 órás filmsorozatát, a The Kingdomot (A birodalom) vetítik, a maratoni vetítés egyik szünetében a közönség Udo Kiert is faggathatja a látottakról. A fesztivál másik díszvendége a brit csillag, Vanessa Redgrave, aki a június 10-i zárógálán életműdíjat vehet át. A TIFF Kiváló Művész Díját idén ªtefan Iordachénak adják át.
A cannes-i szemléhez hasonlóan a TIFF-et a Romániában is forgatott Transylvania, a francia Tony Gatlif filmje zárja.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés