Szövegek emlékező szimfóniája – 25 éves a Látó folyóirat

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A 25 éves Látó szépirodalmi folyóirat ünnepi rendezvénysorozatának záróakkordjaként kétfelvonásos est várta az olvasókat szombaton Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház kistermében.

Becze Dalma

2014. december 14., 17:212014. december 14., 17:21

Huszonharmadik alkalommal osztották ki a nívódíjakat a lapban publikáló szerzőknek, majd különleges felolvasásnak lehettek tanúi a résztvevők – az írók és olvasók az 1989-es eseményeket idézték fel.

A lap debütdíját Varga László Edgár, lapunk Kultúra rovatának szerkesztője vette át, akit bár költőként ismer a publikum, az elismerést a Fordított napló című alkotásáért kapta. A rendszerváltásra való emlékezés apropóján ugyanis a Látó arra kért fel szerzőket, hogy 1989 decemberéhez kapcsolódó írásokat küldjenek.

Varga László Edgár prózai alkotása a folyóirathoz való leadási határidőtől – 2014. szeptember 2-től – visszafelé „forgatja az időt” egészen az „utolsó” bejegyzés dátumáig, 1989 decemberéig, amikor a gyerekkori hang szólal meg.

A díjazott laudációját Demény Pétertől hallhatta a közönség, aki elmondta, nem lehet egy szöveget elválasztani a szerzőjétől, és csupán az alkotást értékelni. Mint hozzátette, a rendszerváltással kapcsolatban sokaknak voltak illúzióik, ők csodaként fogták fel, ami történt, és voltak, akiknek már akkor sem voltak illúzióik az eseményekkel kapcsolatban.

A Látó prózai díját Benedek Szabolcsnak ítélték oda, akit Szabó Róbert Csaba méltatott, mondván, Benedek az a szerző, akinek a hősei és ezek történetei rendkívüli pontossággal vannak megalkotva. A méltató illusztrálásképpen a Vér-trilógiából olvasott fel egy részletet Molnár Ferenc és a „vámpírnő”, azaz Tarnóczay Etelka viszonyáról.

A továbbiakban Láng Zsolt szólalt fel, aki úgy fogalmazott, ha színháztulajdonos lenne, Kincses Rékának adná a színházát, „csináljon vele, amit akar”. Kincses Réka a Phenteszileia-program című alkotásával nyerte el a drámai díjat, a nyertes műből néhány részletet is bemutatott Pál Emőke és Bartha László Zsolt színművész.

Fekete Vince Kizökkent idő című szonettjével érdemelte ki a lírai díjat. A 2013-as évtől kezdődően a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is kioszt egy különdíjat a Látó szerkesztőivel közösen színház kategóriában – idén Jánosházy György kapta az elismerést.

Az est második felvonásaként a Látó munkatársai és közismert marosvásárhelyi személyiségek előadták az 1989 – Szövegek Szimfóniája című előadást. Akár egy kórusmű, úgy csendültek fel a 89-es események Láng Zsolt „vezénylésében”. A jelenlevő gyerekeknek is tetszett a különleges előadás, hangosan kiáltották, hogy „vissza, vissza”. Lelkesedésükre reagálva Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője kijelentette, vissza fognak jönni, a következő 25 évben is lesz Látó. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál