Szívben őrzött díjak

A székelyudvarhelyi születésű Györffy András 1975-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze. Lear királyként, Bánk bánként, Oresztésztként jutalmazta vastapssal a közönség, legfontosabb szerepeiben az Egerek és emberekből Lennie-t, az Éjjeli menedékhelyből Szatyint, Madách Mózeséből Áront, Osztrovszkij Hozomány nélküli lány című darabjából Paratovot játszotta. Kiemelkedő színművészeti tevékenységéért március 15-én Jászai Mari-díjjal tüntették ki Budapesten.

2008. március 19., 00:002008. március 19., 00:00

Harmincnál több, színpadon töltött évet honorál a rangos kitüntetés. Meglepetéssel fogadta, vagy számított rá?

Tudtam, hogy több éve jelöltek erre a díjra, de õszintén meglepett a döntés. A Jászai-díj olyan szakmai elismerés, amely megerõsít a hitemben, hogy érdemes volt ezt a harminchárom évet rózsákon és töviseken keresztül is végigvinni.

Mit érzett, amikor a nevét hallotta a Szépmûvészeti Múzeumban tartott ünnepségen?

Természetesen örültem az elismerésnek. De tudni kell, hogy én soha semmit nem a díjakért tettem. Végzem a munkámat, és örvendek, ha van munkám. Természetesnek tartom, hogy a színészmesterség a dolgom, ezt kell csinálnom: amíg igény van rám, amíg hívnak, megpróbálok megfelelni és a legjobb tudásomhoz mérten eleget tenni a felkérésnek. Meg kell említenem azt is, hogy számomra nem kevésbé fontos az itthon, Erdélyben kapott Kovács György-díj sem. Ami ugyan a szûkebb pátriám díja, de értékében közel ugyanaz.

Ha nem kitüntetésre, akkor szerepre vágyhat egy színész. Van eddig nem teljesült szerepálma?

Nem mondom, foglalkoztatott a pályám során, hogy ezt vagy azt a szerepet milyen jó lenne eljátszani. De nincsenek konkrét szerepálmaim. A rendezõk is, a színházam is elkényeztetett, s bár voltak hullámvölgyek, sok remek szerepet játszhattam. Ennek is köszönhetõ, hogy megkaptam a Jászai-díjat.

Színpadi munkája mellett több filmszerepre is felkérték.
Igen, az egyik legkedvesebb filmemlékem, amikor Hunyadi Lászlóval a Törvénytelen címû filmben Daniel Olbrychski testõreit játszottuk. Csodálatos élmény volt vele és Cserhalmi Györggyel dolgozni. Mindketten a szakma tudorai voltak, minden mozdulatukat, szemöldökrándulásukat figyelni kellett és tanulni, annyira ismerték és imádták a játékot.

Visszautasított már szerepet?

Mindegyik felkérésnek örvendek, de nem bólintok rá hûbelebalázs módjára. Általában elõször elolvasom a szövegkönyvet, aztán beszélgetek a rendezõvel, hogy neki milyen elképzelései vannak, és csak utána döntök. Igen, voltak már szerepek, amelyeket nem játszottam el, mert nem tudtunk közös nevezõre jutni a rendezõvel.

Magyarországi színházakban játszva milyen tapasztalatokat szerzett?

Ilyen szempontból a sors kegyeltje voltam, Budapesten három színházban is játszottam, több éven át. Tatabányán és a Szarvason is vendégszerepeltem. Nem panaszképpen mondom, de néhány évem ráment erre, és azok, akik irigyelnek érte, nem jól teszik. Mert volt olyan hét, amikor háromszor utaztam Budapestre, és háromszor haza. Az oda-vissza ezer kilométer kifacsarja az embert. De mindemellett örvendek, hogy sikerem volt, örvendek, ha valaki azt mondja, szüksége van a munkámra.

A hazai közönséggel milyen a kapcsolata?

Hálás vagyok, mert én nemcsak a szakma díjazottja vagyok, hanem a közönségé is. Most hirtelen három, a szívemhez legközelebb álló díjra gondolok: Nyárádszeredán az Egerek és embereket játszottuk, Steinbeck darabjában sok szó esik arról, hogy Lennie szereti a nyulakat – a tapsnál egy élõ nyulat kaptam. Zetelakán egy székely legény a bicskáját ajándékozta nekem, mondván, „a mûvész úrnak olyan rossz bicskája volt a színpadon, hogy én szégyelltem magam, vegye el hát az enyémet.” Stockholmban egy néni egy doboz almásrétest nyújtott át azzal, hogy „ezt a társulatnak szántam, de mivel maga tetszett a legjobban, magának adom”. Ezek azok a közönségdíjak, amelyeket a szívem mélyén õrzök.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál