2009. november 26., 10:552009. november 26., 10:55
A Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja (SPOT) hagyományteremtő és hiánypótló rendezvény, amely a romániai színiiskolák szakmai és baráti fóruma kíván lenni. Idén előadással jelentkezett egy olyan külföldi főiskola is, amelynek szakmai vezetője a kommunizmus idején hagyta el Romániát.
Paul Sarvadi főszervező lapunk kérdésére elmondta, olyan találkozót szeretnének szervezni, amelyen a végzős főiskolai hallgatók megoszthatják egymással tapasztalataikat, és a szakma elismert képviselőitől hallhatnak előadásokat. „Külön öröm számunkra, hogy elfogadta meghívásunkat David Esrig, a burghauseni színiakadémia vezető tanára, aki a 70-es években, a rendszer nyomása miatt kényszerült emigrálni” – részletezte Sarvadi, a nagykárolyi kultúrház referense.
Esrig szombaton találkozik a fesztivál résztvevőivel, akik megtekintik az európai hírű burghauseni Athanor Film- és Színiakadémia növendékeinek előadását. A németországiak összesen három alkalommal mutatják be műsorukat az egyik városi magánház előadóteremmé alakított pincéjében.
„Mivel kevés a hely, németországi meghívottjaink vállalták, hogy többször lépnek fel, így mindenki láthatja őket” – tette hozzá Sarvadi. „Nagyon örültünk a felkérésnek, és szívesen jöttünk a számunkra eddig ismeretlen Nagykárolyba. Amennyiben a jövőben is lehetőség nyílik rá, bármikor játszunk majd itt” – közölte lapunkkal Daniel Christensen, a burghauseniek rendezője. Rajta kívül 7 színész, egy fénytechnikus és a főiskola alapítója jött el Nagykárolyba.
A fesztiváligazgató szerint a rendezvény kezdi kinőni a határ menti kisváros nyújtotta lehetőséget. „Idén a városi önkormányzat és a megyei tanács támogatta anyagilag a rendezvényt, amely csaknem 45 ezer lejbe került” – avatott be a szervezési kulisszatitkokba a nagykárolyi dramaturg. Megközelítőleg 120 résztvevője lesz a fesztiválnak, így a német csoportnak például a városban már nem is találtak megfelelő szállást. Ők a nyolc kilométerre fekvő Csanáloson laknak a rendezvény idején.
„Mivel a városi teátrum épülete életveszélyes állapotban van, csak a színpadon, stúdiószínházi körülmények között tudnak játszani a csoportok, illetve a már említett pincehelyiségben lesznek előadások – számolt be Sarvadi. – Jó lenne, ha még több főiskolát hívhatnánk meg, hiszen ez a színisek egyik fontos fóruma. Itt csupa olyan újdonságról, szakmai szempontról lesz szó, amely tágítja a leendő színészek látókörét.” A szervező szerint a helyszűke miatt limitálniuk kell a résztvevők és a nézők számát. „Ennek ellenére nem szeretnénk elvinni a rendezvényt Nagykárolyból, hiszen ez a fesztivál itt született” – szögezte le Sarvadi.
Vasárnapig összesen 6 társulat 10 előadása tekinthető majd meg a nagykárolyi SPOT-on. Az idei rendezvényen bemutatkoznak még a bukaresti Spiru Haret Egyetem, a Kolozsvári BBTE Színművészeti és Televízió Karának román és magyar tagozata, a craiovai Színművészeti Főiskola, a Nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem és a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem román és magyar tagozatának végzős színinövendékei. A fesztiválon emellett jelen lesz az elismert szerző, Radu Macricini Kolozsvárról, előadást tart Ovidiu Mihăiţă, a temesvári teátrum, továbbá Chris Nedeea, a kolozsvári Lehetetlen Színház (Teatrul Imposibil) igazgatója.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.