Szigeti veszedelem - portornádó, csokifürdő

Amennyiben kedd este földönkívüliek figyelték a Földet, fura jelenségnek lehettek tanúi. Szélcsend volt, Budapest északi oldalán, a Duna közepén lévő szigetről mégis hatalmas porfelhő emelkedett fel, így aztán nem lehetett pontosan tudni, mi is történt azon a területen. Pedig semmi misztikus dologra nem kellett gyanakodni, �pusztán� megtelt a Sziget: mintegy hetvenezren voltak kíváncsiak az utolsó napon fellépő Iggy Popra és a Prodigyre. A nép önfeledten táncolt, a közösségi aktivitás pedig létrehozott egy új természeti jelenséget, a portornádót. A Nagyszínpad megközelíthetetlen volt, miközben folyamatosan, egyre többen szerették volna megközelíteni � egy adott pillanatban az is kérdésessé vált, hogy a Nemzeti konyhák pultjai megmenekülnek-e, avagy azokat is elsodorja a tömeg.
Egy biztos: a Szigeten nem egyszerű eljutni az egymást követő, de különböző helyszíneken lévő koncertekre. Ezért idén nem is tűztem ki különösebb célt a csatangolás során: ahol jó zene szólt, vagy jó volt a buli, megálltam. Így keveredtem el az olasz Spakka-Neapolis 55, az orosz Leningrad koncertjére a Világzenei Nagyszínpadra. Ez volt az a szabadtéri terület, amely szinte minden koncerten megtelt, és ahol a közönség túlnyomó többsége táncolt is. Ezen a helyszínen nagyot nem lehetett tévedni, még akkor sem, ha olyan � számomra ismeretlen � csapatok léptek fel, mint az imént említettek. A világzenei színpad mellett volt a Roma sátor, ahol szintén nagy volt a tolongás. Vannak olyanok, akik egy hétig szinte ki sem mozdulnak innen, hiszen most már éjszaka is DJ-k gondoskodnak, hogy a cigánymuzsika szerelmeseinek is legyen amire partizniuk.
A WAN2 színpadon számomra a legnagyobb élményt az ukrán Iggy Popként emlegetett Gogol Bordello jelentette, bár ez a sátor is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen éjszakába nyúlóan követték egymást a zenekarok. A KFT-re is sokan voltak kíváncsiak, a sátor megtelt, de hatalmas volt a tömeg Csepregi Éva�Végvári Ádám koncertjén is, annak ellenére, hogy playbackről nyomták le az egészet. Ahogy elnéztem az embereket, úgy tűnt, hogy holnap, sőt holnapután is hajnalig üvöltötték volna, hogy kell, hogy várj...
Megcsodáltam a folyékony csokoládéval teli medencét, amiben birkózni lehetett. Mindig akadt jelentkező, aki kész volt beugrani, és sikoltozva dögönyözni társát. A medencébe a nap folyamán 100 kilogramm folyékony csokoládét öntöttek, és ez estére mindig elfogyott. A Civil faluban idén is volt rabbi, aki tíz forintért osztogatta tanácsait, és soha nem kellett unatkoznia. A vállalkozó szelleműek kipróbálhatták, miként lehet kerekes székben közlekedni, illetve milyen megpróbáltatást jelent a kerekes székben ülőket tolni, továbbá egy szobabiciklin lehetett tekerni a világbékéért. A dán mintára felállított könyvtárban könyvnek öltözött embert lehetett kölcsönözni � csupa olyan valódi szereplőt, akikkel szemben komoly előítéletek élnek a társadalomban: bankrablót, gyógyult alkoholistát, katonát, rendőrt, BKV-ellenőrt, feministát, muzulmánt, menekültet. A kereslet hatalmas volt, a beiratkozottak között komoly versengés folyt a bestsellerekért. Az alapítványok sátrai előtt lehetett gyöngyöt fűzni, üveget festeni, miközben az érdeklődők a hajléktalanságról, szenvedélybetegségekről, mozgásterápiáról, örökbefogadásról, nők elleni erőszakról, családi problémákról beszélgethettek.
Aki csendesebb szórakozásra vágyott, az a Szépművészeti Múzeum sátra előtt kipróbálhatta tehetségét, festhetett, rajzolhatott, a Terror Házában válaszolhatott az 1956-os forradalommal kapcsolatos kérdésekre, vagy bámulhatta az újdonságnak számító utcaszínházat. A Szigeten az egyik legidőigényesebb dolognak a randevúzás számított. Átlagban egy-másfél órába, és minimum három sms-be került megtalálni bárkit; percenként morajlott a tömegben a �Hol vagy, nem látlak� kezdetű beszélgetés. Az utolsó nap hajnalán a legtöbben feladták. Ebben maradtunk. Leopold Erika