Hirdetés

Szerelem, agresszivitás

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A csodálatos mandarin adaptációját mutatja be a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Kaszkadőrmutatványokkal és élethű harci jelenetekkel tarkított mozgásszínházi előadást mutat be pénteken a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a Szakszervezetek Művelődési Háza Lajtha László Stúdiótermében. A látogató című előadást a magyarországi Gyöngyösi Tamás rendezte, aki Lengyel Menyhért A csodálatos mandarin című klasszikus művét használta fel.

2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00

A történet valójában csak ürügyként szolgált a rendez? számára saját gondolatai megjelenítésére. Gyöngyösi  elképzelésében a mandarin mai figura, ellentétben az eredeti történet h?sével. Gyöngyösi Tamás a tavalyi Éden cím?
el?adás után második alkalommal dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi mozgásszínház m?vészeivel.
Bajkó László, Dávid Attila Péter, Fehérvári Péter, Kubánda Lilla Tünde, Nagy Eszter, Nagy Attila, Polgár Emília és Szekrényes László kéthetes, intenzív – napi 10 órás munka – után mutatja be A látogatót. „A próbák sérülésekkel
jártak, amelyek veszélyeztethetik a bemutatót” – mondta a rendez?, aki szerint nagy teher nehezedik a színészekre: egyes jelenetek valóban fájdalommal járnak.
Az el?adás f? témája a n?k és a férfiak világa, a szerelem és az agresszivitás közötti kölcsönhatás, illetve ellentét. A lényeget tekintve az el?adás tehát ?rzi A csodálatos mandarin szellemiségét, a szituációk azonban mer?ben másak. A látogatóban ugyanis nem b?nöz?kkel és ördögi tervükkel találkozik el?ször a néz?: itt egy fáradt társaság érkezik haza hosszas mulatozásból, az alakuló viszonyrendszert az idegen, a mandarin érkezése borítja fel. A rendez? elmondta, a történet pontos értelmezésében segíteni szeretnék a néz?ket azzal, hogy az el?adás el?tt rövid leírást kapnak kézhez.
Az M Stúdiónak az idei évadban ez lesz a második bemutatója, az Ünnep cím? produkció után, amelybe rendhagyó
módon cirkuszi elemeket emeltek be. Az akrobatika, a különböz? táncok és a kontakttánc elemeib?l építkez? új el?adás technikai érdekessége pedig a kaszkad?rmutatványokkal való kísérletezés.

Cseresznyéskert a Játékszínben
Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskertjét mutatja be pénteken este a Csíki Játékszín. A csíkszeredai társulat a magyarországi Hargitai Iván rendezésében, Elbert János fordításában mutatja be a drámát. „Csehov sok remekm?ve
közül talán ez a legsikerültebb: egy érzékeny családtörténeten túl a világ színpadát is megjeleníti. Mítoszt teremt, tele szenvedéllyel. Érdemes rá figyelni, mert valójában azért h?sök vagyunk, mi vagyunk az élet színpadának h?sei” – vallja a m?r?l a rendez?. Az el?adás szerepl?i: Bartalis Gabriella, Dálnoky Csilla, Fekete Bernadetta, Fülöp Zoltán, Kozma Attila,
Veress Albert, L?rincz András Ern?, Lung László Zsolt, Ráduly Beáta, Varga Sándor, Szabó Enik?, Bodea Tibor és
Benedek Ágnes. A díszleteket Tresz Zsuzsa, a jelmezeket Kovalcsik Anikó tervezte.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés