2007. május 30., 00:002007. május 30., 00:00
A Kőhalmon született szász nemzetiségű költő, műfordító, aki a nyolcvanas években nonkonformizmusa miatt került indexre, majd kényszerült emigrációba, a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör vendégeként találkozott a közönséggel. Seiler eddig öt, német nyelven megjelent kötet szerzője, versei, műfordításai, szatirikus prózája több országban toborzott számára olvasóközönséget. Művei a többnyelvűségbe ágyazott líraiság manifesztumai, versszervező elem bennük a szellemi-nyelvi alkímia, nosztalgiára hajló témaválasztásához gyakran társít szatirikus hangot. Hellmut Seiler magyarra fordított verseiből Laczkó Vass Róbert színművész olvasott fel, beszélgetőtársa Bréda Ferenc volt. Amint a költő megjegyezte, az Erdélyből távozott művészekhez hasonlóan ő is a multikulturalitás mozaikját, a többnyelvűség kombinációit kapta útravalóként. Szerinte a mai kulturális és intellektuális törekvések révén Erdély visszakapni látszik hajdani „Europa in nuce”, „dióhéjba zárt Európa” státusát, ám a kicserélődő értékrend miatt nem figyelünk a változásra.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.