2009. október 13., 10:392009. október 13., 10:39
Kiemelt rendezvényként hirdették a szervezők Kovács Lehel sepsiszentgyörgyi kiállítását a Gyárfás Jenő Képtárban. A hétvégén megnyílt tárlaton a Budapesten élő alkotó szülővárosa közönségének mutatkozik be.
A művész első ízben látogatott haza egyéni kiállítással, korábban csoportos tárlatokon tekinthette meg egy-egy munkáját a helyi közönség. A harmincöt éves, tájképfestészettel foglalkozó alkotó az utóbbi évek termését hozta magával: a korábbi napsütötte tájak helyett most az este, az alkonyat, a nap végének és az éjszaka kezdetének különös pillanata érdekli.
Ez természetesen komorabb színvilágot és hangulatot feltételez, azonban a derű most sem hiányzik Kovács Lehel festészetéből. Képein továbbra is felfedezhető az ember, illetve az ember lenyomata; akár egy szépnek látott – láttatott – ipari létesítmény, akár egy útszéli feszület, akár egy autó reflektorfénye révén.
„A téma korunkban vitatott, ugyanis – annyi más műfajjal egyetemben – ezt a hatalmas horizontú területet is kiüresítették, elsekélyesítették. A tájkép számomra olyan keret, melyben egy vizuális-érzelmi jelenség kibontható. Műveimet jobb híján – realistának nevezem. Fontossá vált számomra a jelenség illúziójának érzékeltetése, ám ez nem jelenti azt, hogy szolgaian másolnám motívumról motívumra a látványt” – vallja a művész, akinek jelen tárlatát diákkori mestere, Ütő Gusztáv méltatta.
A Munkácsy-díjas Ütő Gusztáv képeit ezen a héten Budapesten láthatja a festészetkedvelő közönség, a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai alkotók közös kiállításán. A Magyar Alkotók Házában tegnap megnyitott tárlaton Ütő Gusztáv munkái kiemelten, nagyobb számban szerepelnek a két sepsiszentgyörgyi tanítvány – Sipos István és Szász Tünde, valamint a csíkszeredai alkotók – Botár László, Nagy Melinda, Turcza László és Vorzsák Gyula – művei mellett.
Utóbbiak egy másik tárlaton, otthon is bemutatkoznak. Szintén festészetnapi esemény az október 23-án Csíkszeredában megnyíló kiállítás: a Kriterion Galériában budapesti művészek mutatják be műveiket a négy helyi alkotón kívül.
Kovács Lehel társkurátorként fiatal, nonfiguratív festők – Balázs Imre Barna, Halmi-Horváth István, Süveges Rita és Szőke Gáspár – munkáit javasolta a csoportos tárlatra. A magyar festészet ünnepén kurátorként is tevékenykedő festő elmondta, jövőre nagyszabású figuratív festészeti tárlatot szeretne elhozni Sepsiszentgyörgyre. Erre többek között az élesdi művésztelep alkotóinak, illetve a Sensaria képzőművészeti egyesület tagjainak munkáiból válogatna.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.