2012. október 22., 08:062012. október 22., 08:06
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a november 23-áig látogatható kiállítás megnyitóján elmondta, hisz az egységes magyar kultúrában. A kiállításról szólva kiemelte: az egyszerre egyetemes, keresztény és magyar. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi művészet „összeelegyíthetetlen és szétválaszthatatlan” a magyarországitól. Miholcsa Józsefnek és Xantus Gézának utoljára tizennégy éve volt közös kiállítása a Vármegye Galériában – mondta el Kulcsár Edit, az Erdély Művészetéért Alapítvány vezetője, aki kiemelte: a szakralitás és a magyarság jövőjéért való aggódás köti össze a két művész alkotásait.
Miholcsa József hangsúlyozta, hogy a kiállításra 19 új művet készített, de hat régi alkotását is elhozta. „Ebben a formavilágban már több mint húsz éve munkálkodom. Igyekeztem a székely kopjafák szigorú rendjét felhasználni, lelket, mondanivaló lehelni belé, és a modern szobrászatba valahogy ezt a hagyatékot beemelni” – fogalmazott Miholcsa József, aki azt is hangsúlyozta, hogy a formavilággal szeretett volna „magyarul faragni”.
Xantus Géza új műveket hozott a tárlatra, amelyeket tustechnikával készített. A művekben egy lány „útja” elevenedik meg. A képekben elmesélt történetben a fiatal lány számos kihívás után eljut a „kapuhoz”, a kereszthez, ahol át kell lépnie egy „transzcendens világba”.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.