
Fotó: MTI
Székely Csaba kapta a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg díját a Színházi Kritikusok Céhének vasárnapi díjátadóján, a budapesti Trafó – Kortárs Művészetek Házában.
2015. szeptember 21., 20:422015. szeptember 21., 20:42
A marosvásárhelyi drámaíró a Vitéz Mihály című darabjával érdemelte ki az elismerést. A művet a szombathelyi Weöres Sándor Színház tűzte műsorára, miután ez lett az intézmény 2013-ban meghirdetett drámapályázatának nyertese.
Székely Csaba egyébként korábban két alkalommal is megkapta a Színikritikusok Céhének legjobb új magyar dráma díját: 2012-ben a Bányavirág, 2013-ban pedig a Bányavakság című műve nyerte el a zsűri tetszését.
A drámaíró hétfőn nem kívánt nyilatkozni lapunknak az elismeréssel kapcsolatban, mindezt az élettársáról, Parászka Borókáról korábban közölt cikkünkkel indokolta.
Az MTI beszámolója szerint az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit számba vevő vasárnapi eseményen a legjobb előadásnak járó elismerést a budapesti Örkény István Színház e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című, Mohácsi János rendezte produkciója kapta.
A 35. alkalommal odaítélt elismerésre a kritikus céh tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak. A Színikritikusok díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza.
A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest. Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok ötödik alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt az idén Molnár Piroska színművész kapta. A kitüntetett arról beszélt, hogy „nem vehetné most át a díjat, ha élete egyik legjobb pillanatában nem csatlakozik egy színházi közösséghez, amely őt fölnevelte, és a helyes útra terelgette, és amelynek óvó tekintetét a mai napig magán érezheti, a bajban ugyanúgy, mint élete szerencsésebb pillanataiban”.
„Ha erőm engedi, és időm lesz még, akkor csiszolgatom ezt az életművet, hogy olyan fényes legyen majd, hogy a legkritikusabb kritikus is nyugodtan dőljön hátra a fotelben, hogy jól van, egye meg a fene, jó helyen van ez a díj ennél a nőnél” – mondta. Zsótér Sándor a legjobb rendezés díját vette át a Nemzeti Színház Brand című előadásáért.
A legjobb női főszereplő díját Krizsán Szilvia kapta az Újvidéki Színház Bánk bán című előadásáért. A legjobb férfi főszereplő díját Trill Zsoltnak ítélték oda a Nemzeti Színház Brand című produkciójáért. A legjobb független színházi előadásnak járó elismerést a Szputnyik Hajózási Társaság Kovács D. Dániel rendezte A heilbronni Katica című produkciója nyerte el.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!