
2010. január 22., 10:582010. január 22., 10:58
„Azt mondják, minden nagy veszteség egy kis halál. Ami élt, amiben hittünk, meghal. Ebben a darabban meghal egy szerelem. Ha meghal egy kapcsolat, azzal együtt meghal egy egész. Egy felépített élet hal meg, a maga rendszerével, szabályaival, levegőjével, napi tennivalóival. Abban, akit otthagynak, meghal a remény. Márpedig a remény az, ami életben tart. Milyen az az állapot, amikor minden, ami addig igaznak tűnt, tehát ami maga volt a valóság, megszűnik? Milyen a halál? Azt is mondják, hogy életünk utolsó pillanataiban, utolsó másodperceiben lepereg előttünk életünk minden fontos pillanata, döntése, és hirtelen meglátjuk a valóságát annak, amit éltünk. Ez az utolsó pillanat tehát maga az élet, ha úgy vesszük: mert akkor dől el, hogy békével rendezheti a számlát az ember, és boldogsággal tölti el, amit itt kapott, vagy valami hazug illúzió volt, amit életnek hívott addig. Cocteau úgy írta meg a darabot, hogy egy ember van jelen, mégis beszélget, mintha telefonálna” - írja a műről a Hetek csoportja.
A hétfői előadásban, Mrozek abszurdjában Harsányi Attilát, Gömöri Krisztiánt, Borovics Tamást és Pataki Ferencet láthatja a közönség. „Rendezőként a kisember és a hatalom közötti jéghideg mechanizmus érdekelt a legjobban. Hogyan képes a hatalmat megkaparintó a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel eltiporni, megalázni és föláldozni az alárendeltet a saját demagóg céljai érdekében. A hatalom, ha kigondol valamit, semmi sem állhatja útját. Szomorúan kell kijelentenem, hogy a darab valóságosabban mutatja be a társadalom mindenkori szerkezetét, mint azt naivan képzeljük” - vallja a darabról mindkét előadás rendezője, Harsányi Attila. Mindkét napon 19 órakor kezdődik az 50 perces, illetve egyórás előadás a váradi színházépület nagyszínpadán, belépés a művészbejárón.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.