Hirdetés

Számos erdélyi vonatkozású program a Klebelsberg Kultúrkúriában

Koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, színházi előadások – köztük erdélyi vonatkozású programok – várják az érdeklődőket a Klebelsberg Kuno-hét keretében november 11. és 17. között a Klebelsberg Kultúrkúriában Budapesten.

2013. november 03., 18:482013. november 03., 18:48

November 11-én Hincz Gyula Erdély című kiállításának megnyitójával veszi kezdetét az 1875 novemberében született neves művelődéspolitikusnak, egykori közoktatási miniszternek emléket állító ünnepi hét. A tárlat elsősorban Hincz Gyula székelyföldi ösztöndíjasként készített, erdélyi tematikájú alkotásait állítja középpontba. A programot Kocsis István A fény éjszakája című darabjának budapesti ősbemutatója követi az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában – tudatta közleményében a kúria. Kedden tartják az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Gróf Bánffy Miklós emlékkiállításának megnyitóját, és levetítik a politikus, közéleti személyiség és művész munkásságáról és életéről szóló dokumentumfilmet. November 13-án megkoszorúzzák Klebelsberg Kuno szobrát, este a Péterpál Könyvkiadó mutatja be két új kötetét: a Váradi Péter és Lőwey Lilla által szerkesztett Székely apostol című irodalmi fotóalbumot, amely Nyirő József író életét és műveit mutatja be, valamint a Déli-Kárpátok – Ősvárak – Szórványmagyarság című új, honismereti fotóalbum-sorozat első kötetét. A napot a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-helyettese, Visky András író Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája zárja Dér Denisa előadásában. Bemutatják Kurucz Gyula Törpék és Mikulások című kötetét is, és pódiumestet tart a Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című műsorában Arany János balladáiból és kései lírájából hangzik el válogatás Tóth Tibor, a teátrum igazgatójának tolmácsolásában. Pénteken adják át a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat által alapított Klebelsberg Kuno-díjat, ezt a Hubay-nagydíjasok és tanítványaik koncertje követi. Lesz kerekasztal-beszélgetés a magyar kultúra külföldön a XXI. században címmel, a mesterkoncertek sorozatban pedig a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az ünnepi hetet vasárnap egész napos program zárja: délelőtt misét mondanak Klebelsberg Kunoért a Pesthidegkút-ófalui templomban, irodalmi csapatvetélkedőt tartanak diákok és tanárok között, este tartják az Ábel és Ábel című zenés ifjúsági színházi előadás ősbemutatóját a Marczi Stúdió előadásában. A Klebelsberg Kuno-hét kísérő rendezvényeként november 8. és 18. között az érdeklődők megtekinthetik a Molnár Beatrix és Eisenmann József fotóiból válogatott kiállítást Arcok, helyek, művészportrék a II. kerületből címmel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 05., péntek

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon

Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF

Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF
2026. június 03., szerda

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon

Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon
2026. június 03., szerda

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron

Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök

A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök
2026. május 27., szerda

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás

Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás
2026. május 26., kedd

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján

Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata

Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata
2026. május 23., szombat

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát
2026. május 22., péntek

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László

Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László
Hirdetés
Hirdetés