Svéd csavar és székely furfang

„Amikor a felkérés után beléptem ide, úgy éreztem magam, mint a falon látható festményen Bors őrmester, aki bekötött szemmel várja a kivégző osztag sortüzét. Orvos lévén, Sándorról csak úgy tudok beszélni, mint betegről: megszállott. Megszállottja a munkájának” – mondta el méltatásában Veress Albert agysebész.
A bukaresti születésű művészt elsősorban szobrai révén ismerik itthon és külföldön, ez a tárlat azonban bizonyítja, hogy expresszív, illetve szürreális ihletésű figurativitását vászonra is tudja vinni. Kiállításainak sorát nehéz lenne felsorolni, Stockholmtól Kisinyovig sok helyütt megfordult már, köztük Budapesten és Kolozsváron is. A megnyitón kivándorlásának okairól a művész elmondta: „Nem tudtam már magam tovább »prostituálni« abban a rendszerben, s mivel csúnya szám van, egészen biztos, hogy előbb-utóbb lecsuktak volna. Az emigrációban újra tudtam értékelni az életet. Egyszerűbb lettem, jobb és sokkal magyarabb.”
A kiállítás anyagáról Vincefi elmondta, az ember ábrázolásán keresztül azt a folyamatot próbálta megjeleníteni, amelynek során a valós világ találkozik, és összemosódik a képzeletbeli, virtuális világgal. A kiállított festmények egyik része a természet felé fordul, illetve onnan merít ihletet. A tájképek, csendéletek a háborítatlan természet szépségei mellett képei elsősorban nyugalmat sugároznak. A látogatók érdekes megoldásokkal is találkozhattak a kiállításon: ilyen például a furfangos, középen léccel elválasztott, gyakorlatilag kettős keret. Ezzel kapcsolatban az alkotó így nyilatkozott: „Részben az anyaghiány vitt rá erre a megoldásra. Egyszerűen csak keskeny vásznaim voltak, de ezekből sok. Így keskeny képeket festettem, aztán pedig összepárosítottam őket. A teljes kép tehát valósággal kettészakad, valami olyasmi ez, mint az agynak a tudathasadás”.