2009. október 13., 10:412009. október 13., 10:41
„Nagy öröm volt újra látni Kakuts Ágnest hazai színpadon” – fogalmazott Zsehránszky István színikritikus laudációjában, utalva arra, hogy a művésznő egy ideig Magyarországon dolgozott. A díjazott Kakuts Ágnes elsősorban a közönségnek köszönte a díjat, hiszen mint hangsúlyozta: „közönség nélkül nincs színház”.
Béres László, a Figura Stúdió Színház igazgatója a szűk költségvetés ellenére sikeresnek ítélte a kollokviumot, mint mondotta, sok olyan előadás volt, amire nem fért be mindenki az érdeklődők közül.
A kollokvium legjobb rendezőnek járó díját Harsányi Zsolt, a Csíki Játékszín rendezője kapta Urs Widmer Nagykutyák című darabjának rendezéséért. A legjobb színpadi játékért járó díjat, illetve a közönségdíjat a sepsiszentgyörgyi M Stúdió színtársulat vehette át az Uray Péter rendezte, William Shakespeare Romeo & Júlia című mozgásszínházi előadásért.
A legjobb női szereplő Andrea Nistor, a Temesvári Állami Német Színház művésze lett a Goethe_Lenau_Faust, egy mítosz feltárása című darabban nyújtott alakításáért; a legjobb férfi szereplő díját pedig Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze vehette át Jon Fosse Alvás című darabjában nyújtott alakításáért.
A legjobb előadás díját szintén a vásárhelyiek kapták az Alvás című darabért.
Az ősfigurások Bocsárdi Angi Gabriella-díját, melyet a fiatalon elhunyt művésznő emlékére hoztak létre idén Bartha Boróka vehette át.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.