Hirdetés

„Segítettek, hogy segíthessünk”

Jótékonysági koncertet tartott Marosvásárhelyen a kolozsvári Classica zenekar. Fogyatékkal élő gyerekek megsegítésére szervezett jótékonysági hangversenyt Marosvásárhelyen a kolozsvári Classica szimfonikus zenekar. A tagjai között marosvásárhelyi diákokat is számon tartó zenekar újévi koncerttel, közkedvelt klasszikus zeneszerzők műveivel szórakoztatta a közönséget a nemzeti színház nagytermében.

2008. január 08., 00:002008. január 08., 00:00

Horváth József vezényletével és Kele Brigitta, Molnár Mária, Szerekován János és Sándor Árpád szólisták közremûködésével Rossini A sevillai borbély, Mozart A varázsfuvola és a Don Giovanni, Bizet Carmen, Verdi Don Carlos, Strauss A cigánybáró, Huszka Lili bárónõ és Kálmán Imre A Csárdáskirálynõ címû mûvébõl ismert darabok csendültek fel a koncerten.

A Classica szimfonikus zenekart 2006-ban Cãtinean Adelin, Dániel Zsolt László, Dimén Szabolcs, Makkay János és Moldován Róbert Sándor alapította Horváth József karmester vezetésével. A zenekar fejlesztésében, tevékenységének koordinálásában részt vállalt Csákány Csilla muzikológus, Petre Sbârcea karmester, Angi István professzor, valamint Márkos Albert és Béres Melinda hegedûmûvész. Megalapításának célja a minõségi zene népszerûsítése volt. Az együttes tagjai a fiatal tehetségek felkarolását is célul tûzték lehetõséget biztosítva számukra a fellépésekre, arra, hogy ne kényszerüljenek külföldön kamatoztatni tehetségüket. A klasszikus zeneszerzõk mûvein kívül a kortárs zenét, a vokálszimfonikus és a kamarazenét egyaránt népszerûsíteni kívánják.

A vasárnap esti hangverseny egy vállalkozó jóvoltából jött létre, aki lehetõséget biztosított a zenekarnak arra, hogy a fellépés bevételével támogassa a mezõcsávási fogyatékkal élõ gyermekek életminõségének javítását. Kalakatroni Mária, a Maros Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság munkatársa a Krónikának elmondta, a családi típusú házakban élõ gyermekek állami támogatást kapnak, de további segítségre is szükségük van. A koncert bevételébõl játékparkot alakítanának ki, és kicserélnék a házak nyílászáróit.

Csákány Csilla, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanára, a jótékonysági hangverseny egyik szervezõje lapunknak elmondta, a zenekar is segítséget kapott a koncert megszervezéséhez – ezáltal õk másokon, a gyermekeken segíthetnek. „Segítséget kaptunk, hogy mi is segíthessünk\" – fogalmazott Csákány Csilla.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés