Hirdetés

Sarkantyú és könyvkapocs a szemétgödörből

Öt helyszínen is ásatás folyik a marosvásárhelyi várban Az egykori ferences rendi kolostor romjait kutatva valóságos „kincsesbányára” bukkantak a marosvásárhelyi vár területén ásatásokat folytató régészek: a kolostorhoz tartozó két szemétgödröt tártak fel, a hajdani hulladék között számos, ma már értékessé „öregedett” tárgyat találtak. A Maros megyei múzeum munkatársai ebben az évben kezdték meg a legnagyobb szabású munkálatokat, összesen öt helyszínen. Idén egészen októberig dolgoznak, ami szintén előrelépést jelent: korábban volt olyan év, amikor mindössze két hét állt a kutatók rendelkezésére.

2006. augusztus 24., 00:002006. augusztus 24., 00:00

A Maros megyei múzeum munkatársai hat évvel ezelőtt kezdték el az ásatásokat a marosvásárhelyi várban, azonban pénzszűke miatt eddig nem sikerült kellőképpen kihasználni a nyári hónapokat – volt olyan év is, hogy mindössze két hétre futotta az éppen rendelkezésre álló összegből.
Az idén első alkalommal a kulturális minisztérium támogatását élvezik a kutatók, akik pályázati úton mintegy háromszázmillió régi lejt nyertek el. A múlt héten az eddigi legnagyobb szabású munkálatokat kezdhették el, öszszesen öt helyszínen. A ferences kolostor maradványain kívül a régészek a vár területén egykor létező más építmények, lakóházak, katonai létesítmények maradványait is keresik. Az ásatásokat irányító Soós Zoltán régész a Krónikának elmondta, a kolostorhoz tartozó szemétgödrökből késő középkori csempemaradványokat, csontokat, konyhakés-töredéket, könyvkapcsokat, sarkantyúkat és más használati eszközöket emeltek ki. Érdekességnek és újdonságnak számít a könyvkapocs, hiszen eddig csupán könyvveretet találtak.
Felszínre bukkant továbbá számos olyan tárgy is, amely a vár katonai múltjáról vall – az erődöt az 1700-as évektől szinte napjainkig főként katonai célokra használták. A 19. századi töltésrétegekből bajonettek, töltények kerültek elő. Az első világháború idején az osztrák–magyar hadsereg gyalogsági alakulata állomásozott a várban, abból az időből maradt a – ma már ritkaságnak számító – jó állapotban lévő, zománcozott ivóedény.
A leletek feltárásával egy időben a múzeum munkatársai elkezdték a régészeti park kialakítását is, ahol részben rekonstruálva mutatják be az egykori épületeket. Néhány méteren már megépült egy ötven centiméteres fal, a hajdani kolostor egyik alapfalának a helyén. Soós Zoltán elmondta, a vár délnyugati részében a kolostor ebédlőtermének alapfalait állítják fel. A területet gyepesítik, és tájékoztató szövegekkel táblákat helyeznek el. A kolostor romjainak feltárása után a régészek az északi szárny alatti pince feltárásához kezdenek hozzá – mikor ez megtörtént, a helyiségben borpince kap helyet.
A várban folyó munkálatokat elsősorban a múzeum régészei végzik, de sok olyan diák is bekapcsolódott, aki már több éve visszajár, és felelősségteljesen végzi a munkát. „Ezek a fiatalok érdeklődőek, lelkesek. Tudják, mire kell figyelni, hogyan kell ásni, hogy ne okozzanak kárt a leletekben. Örömmel dolgoznak, és nem igényelnek különösebb felügyeletet: a reggeli eligazítón elhangzottak alapján munkálkodnak, és ha valami előkerül, akkor arról azonnal értesítik a kutatásvezetőt” – mondta el Soós Zoltán. Az idén első alkalommal hat magyarországi egyetemista is részt vesz az ásatásokban, a kolostor feltárásában. A tervek szerint idén október közepéig dolgoznak, illetve amíg a anyagi lehetőségek és az időjárás engedi. Munka viszont jövőre, és minden bizonnyal azután is marad, hacsak az eddigi „hullámzó” finanszírozás helyett nem sikerül kiszámítható összegből gazdálkodniuk a régészeknek.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés