Hirdetés

Romsics Ignác kapta a Korunk Kulcsa-díját

Romsics Ignác (képünkön) kapta az idén hetedik alkalommal kiosztott Korunk Kulcsa-díjat. „Törekszünk arra, hogy az irodalomtudomány ápolása mellett a Korunk össztársadalmi szerepet is vállaljon.

2010. február 22., 10:592010. február 22., 10:59

Éppen ezért szerzőink és díjazottaink között ugyanúgy találhatók irodalmárok, képzőművészek, mint ahogy társadalomtudósok, történészek is”– mondta a Korunk főszerkesztője.

Balázs Imre József kifejtette: a Korunk a lap- és könyvkiadáson túl aktív szerepet vállal a kolozsvári kulturális életben, többek között a Korunk Akadémia című havi előadássorozattal, amelynek résztvevőjeként Romsics többször is járt már náluk és mindannyiszor telt házas, nagy hatású előadásokat tartott.

A Magyar Tudományos Akadémia Kistermében, február 18-án adták át a Korunk Kulcsa-díját. A kitüntetett laudációját Kovács Kiss Gyöngy, a folyóirat főszerkesztő-helyettese mondta el: „Romsics Ignácnak valójában nincs szüksége a Korunk Kulcsára, hiszen már régóta itt van velünk a szerkesztőségben – ha úgy tetszik, jó évtizede kulcsa van a Korunkhoz.”

A történész szakmai életútjának bemutatása után hozzátette: Romsics úgy történész, hogy sosem siet, valamiféle elmélyült szakmai ráérősséggel közelít a történelemhez. Romsics Ignác számára különösen fontos, hogy az elismerést egy határon túli magyar szervezettől kapta.

„Azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy létezik egy kulturális értelemben felfogható magyar nemzet, amelynek az erdélyi magyarok ugyanúgy részei, mint a magyarországiak” – mondta Romsics. A történész a huszadik századi magyar történelem neves kutatója, számos könyve és tanulmánya jelent meg.

Ezekben olyan, manapság is nagy érdeklődést kiváltó témával foglalkozik, mint a két világháború közti Magyarország politikatörténete, vagy a trianoni és az 1947-es párizsi békeszerződés. 2001 óta az MTA levelező tagja, egyebek mellett Széchenyi- és akadémiai díjas is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés