
2009. december 10., 10:512009. december 10., 10:51
A premier évfordulóján a két művész nemcsak az előadás sikerét ünnepelte tehát, hanem közös életük egyik újabb állomását, családias hangulatban, a színpadra improvizált kis tribünön ugyanis nem férnek el sokan – amint arról már beszámoltunk ugyanis, a teátrum nézőtere a felújítás miatt még mindig használhatatlan.
Míg az 1984-es bemutatón a két főszereplőnek még sokat kellett „öregednie” a darab egyes részeihez, ma már a fiatalságot kell eljátszaniuk. De láthatóan egyik sem esik nehezükre: Hajdu komédiázik, ennyi idő alatt a szerep szinte már saját egyéniségével fonódott össze, Körner Anna Mikszáthnéként kicsit megbocsátó, kicsit leereszkedő, de nagyon szeretetteljes tekintettel méregeti urát, ha amaz épp zsörtölődik.
Körner Anna hivatalosan a Szigligeti Társulat súgója, ezért nem láthatjuk színpadon a Mikszáth-darabon kívül semmiben. Ez pedig nagyon nagy kár, hiszen jó: őszintén és hihetően játszik, hiányzik belőle mindennemű modorosság, harsányság, nincs híján viszont a nőiességnek, a finomságnak – üdítő látvány.
| Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, 1984. Írta: Görgey Gábor. Rendezte: Farkas István. Szereplők: Hajdu Géza, Körner Anna. |
Kettejüknek köszönhető, hogy a néhol didaktikus, egzakt adatokat és évszámokat feltétlenül közölni akaró, s emiatt sokszor akadozó tempójú Görgey Gábor-darab még a nézőtér nagy részét elfoglaló középiskolásokat is láthatóan magával tudta ragadni egy idő után.
A titok? Az a bizonyos „kémia”, ami a két szereplő között működik, és amely egyértelműen nem az amerikai filmekben látható „egy szép lány plusz egy szép fiú” recept sikeres alkalmazása. Az előadás végén Dimény Levente társulatvezető néhány, a darabról az elmúlt két és fél évtizedben megjelent kritikákból olvasott fel, majd köszöntötte az ünnepelteket.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.