Régi nóták Biharországból

Beszélgetés Hajdu Géza nagyváradi színművésszel. Nagyváradon a századfordulón legalább annyi cigánybanda húzta a nótát, mint Budapesten, de mára a számuk igencsak megfogyatkozott. A sokak által divatjamúltnak tartott műfaj – amelynek azonban számtalan darabja a magyar irodalomból merített, és neves zeneszerzők is megpróbálkoztak vele – felelevenítésére Régi nóta, híres nóta Biharországból címmel pénteken nótaestet tartanak a református püspöki palotában.

2006. november 29., 00:002006. november 29., 00:00

Honnan származik a műsor ötlete?
A nótaműsort a nagyváradi származású Nemlaha György kezdeményezte, ő gyűjtötte össze a budapesti Széchényi könyvtárból az utóbbi 150 év Biharországhoz kötődő műdalait. Ezeknek a nótáknak nagy részét mindenki ismeri, hiszen énekelgetjük őket mulatságokon, de fogalmunk sem volt arról, hogy közük van Nagyváradhoz, Biharhoz, és olyanok is vannak, amelyekről sokan azt hiszik, hogy népdalok, pedig igazából műdalok.
A hatalmas dalkészletből milyen szempontok szerint válogatták ki a repertoárba bekerült énekeket? Mit lehet tudni ezek születéséről?
Az előadás a város szülötte, Szigligeti Ede nevéhez fűződő népszínművek dalaival kezdődik, olyanokkal, mint a Rózsabokorban jöttem a világára vagy a Kecskebéka felmászott a fűzfára. Kevesen tudják, hogy Arany János is hatalmas műdalkincset hagyott ránk. Ez csak halála után derült ki, mert titokban tartotta, pedig még Szalontán megtanult gitározni, ezt pedig továbbfejlesztette diák- és színészkorában. Rengeteg nótát  írt, ezek közül a közönség a Kondorosi csárdát hallhatja majd. A nótacsokorban elhangzanak majd megzenésített Petőfi-versek is, ezek úgy kötődnek Biharhoz, hogy a nóták zeneszerzői környékbeliek voltak: például Balázs Árpád, aki Zilahon a költő 11 versét zenésítette meg. Õ szerezte a legnépszerűbb dalokat, a Befordultam a konyhára vagy a Fa leszek, ha fának vagy virága címűt.
A műsor nemcsak időutazás, hanem ezek szerint a régió földrajzi helyeit is bejárja. Nagyváradhoz és környékéhez milyen dalszerzők neve kötődik?
Dalszerzőkben az Érmellék a leggazdagabb: Fráter Loránd, a nótás kapitány Érsemlyénből származik, vagy a bátyja, Fráter Béla, akiről kevesen és keveset tudnak:  egyik legismertebb daluk az Azt beszélik a faluban.  Ha tovább utazunk, ott van a csokalyi Fényes család, amely szintén nagyon sok nótát hagyott hátra. A váradi zeneszerzők közül Beleznay Antalt és Váradi Aladárt említeném, tőlük is hat dalt fogunk elénekelni, aztán Kondor Ernő nótái következnek, mint a Vén cigány, vagy az Egy, kettő, három, négy. Ányos Laci és Sas Náci nótáit is előadjuk, de a város muzsikáló főispánját,  Hlitkay Endrét sem hagyjuk ki a sorból, aki egymaga is szerzett dalokat, de Ákom Lajossal, Molnár Jenővel  közösen is mulatott, feltehetően ebből az időből maradtak ránk a Betyáros kis kalapom, vagy Ezt az utcát hogyha járom című dalok.
Kiket láthat majd a közönség? A premier után eljutnak-e máshová is ezek a nóták?
A négytagú zenekart Benedek Árpád vezeti, az énekeket Márkus Zoltán karnagy tanította be, aki maga is fellép az előadásban. Tóth Tünde, Molnár Júlia, valamint Csepei Róbert színművészt hallhatja még a nagyérdemű énekelni – magam az összekötő szövegeket írtam. Természetesen szeretnénk az előadást máshová is elvinni, színházakban vagy akár a falunapokon is bemutatnánk, felelevenítve a nótaestek hagyományát.  

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra