2007. június 25., 00:002007. június 25., 00:00
Mint azt korábban megírtuk, a kortárs román kultúrát az Európai Unióban népszerűsítő alkotások számára kiírt program tízmillió lejes alapjából képzőművészet, színház, zene, tánc, film és irodalom kategóriában lehetett pályázni.
A legtöbb erdélyi magyar szervezet sikertelenül jelentkezett a Promocult 2007 kiírására; annak ellenére, hogy az értékelésen magas pontszámot értek el, a végső elbírálásnál elutasították tervezetüket. Az indoklás szerint ugyanis az „nem a román művészeket, nem a kortárs román kultúrát képviseli”. Az új indoklás szerint ahhoz, hogy sikeresen pályázzanak a színházak, román vagy magyar szerzők darabjait lett volna kívánatos bemutatniuk, vagy egy világnyelven szinkronfordítást kellett volna biztosítaniuk a magyar nyelvű előadásokhoz. Ilyen kitételek azonban Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója szerint nem szerepeltek az eredeti kiírásban. Az AFNC tanácsos-előadója, Cristiana Vlad korábban a Krónikának azt nyilatkozta, hogy sem az előadás nyelve, sem a szerző nemzetisége nem volt értékelési szempont, mindössze a világnyelvi elérhetőséget várták el, hogy nagyobb közönség számára legyen hozzáférhető az előadás. Ez a román színházakkal szemben is elvárás volt, és a német vagy angol szinkronfordítást a magyarországi magyar nyelvű előadások esetében is elengedhetetlennek tartotta Cristiana Vlad. A Tomcsa Sándor Színház ugyanis három budapesti, a Csíky Gergely Színház pedig egy kecskeméti előadás költségeire pályázott.
Nagy Pál az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult, kérve az AFNC döntéseinek kivizsgálását, mert szerinte rosszindulatú etnikai diszkrimináció történt. „A kiírás szövege eleve rosszat sejtetett, mert nem a romániai, hanem a román kultúra képviseletét jelölték meg célul. Ennek ellenére benyújtottunk egy pályázatot, amit magas pontszámmal elfogadtak, joggal gondolhattuk tehát, hogy a kiírás feltételeinek mégis megfeleltünk. Az elutasítás első indoklása etnikai diszkrimináció, az utólagos megváltoztatás pedig elveszi ugyan az elutasítás diszkriminatív élét, de mit sem változtat azon a tényen, hogy magyar kulturális intézmények nem kaphatnak állami támogatást, mert magyar szerzőket vagy magyar nyelvű előadásokat mutatnak be” – mondta Nagy Pál. Az Asztalos Csabának, a CNCD elnökének címzett levelet Markó Bélának is eljuttatták, kérve a kulturális tárcát felügyelő miniszterelnök-helyettes közbenjárását is az ügyben.
Az AFNC döntései ellen ugyan nem lehet fellebbezni, és a támogatási szerződéseket is legkésőbb az eredményhirdetés utáni ötödik napon megkötik a nyertesekkel, tehát nem maradt kiutalható pénz, Nagy Pál azonban reméli, külön alapból kárpótolhatják, ha számukra kedvező döntést hoz a CNCD.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.