
Fotó: Rompres
2007. április 25., 00:002007. április 25., 00:00
A belvárosban nemrég felavatott pavilon nézőterén mintegy 1300-an foglaltak helyet, köztük Mihály király, valamint a királyi család több tagja. Az eseményt a Román Televízió élőben közvetítette.
A díjkiosztót nagy várakozás előzte meg, mivel tizenöt év óta először fordult elő, hogy több jelölt is visszalépett – így a neves rendező, Andrei ªerban is, valamint a zsűri egyik tagja, Visky András. Caramitru korábbi kijelentésével ellentétben utóbbit végül Nicolae Prelipceanu kritikus helyettesítette a testületben. A „ceremóniamester” Ion Caramitru, az UNITER elnöke több alkalommal is említést tett a távolmaradókról, azonban a gála többé-kevésbé korábbi évekhez hasonlóan zajlott. A díjakat színházpártoló üzletemberek, diplomaták, illetve művészek adták át, a zenei kíséretet pedig egyetlen zenekar, a helyi Barock együttes biztosította.
A csaknem ötórás gála utolsó perceiben átadott nagydíj nem okozott különösebb meglepetést, Alexandru Tocilescu-rendezte előadásért már 2004-ben is átvehette a fődíjat a bukaresti Bulandra Színház. Akkor Goncsarov Oblomovjáért, ezúttal a Jelizaveta Bam című Danyiil Harmsz-dráma előadásáért. A nyertes produkció rendezője enyhén csalódottnak tűnt, mert a legjobb rendezés díját viszont Radu Afrim vihette haza – újra, hiszen tavaly szintén őt tüntették ki ezzel a címmel. A fiatal rendező mindössze Tocilescuval szállt versenybe, mivel Andrei ªerban – a zsűri egyes tagjainak elfogultságára hivatkozva – visszautasította a jelölést. Afrim elsősorban a társulatnak köszönte meg a díjat, a „csajoknak”, akikkel együtt dolgozhatott – Dorina Lazãrnak, a gálán legjobb mellékszereplő díjat nyert Rodica Mandachénak, Virginia Roginnak és az Odeon többi művésznőjének. A gálán egyébként nagyon sok köszönet elhangzott: nemcsak a díjazottak köszönték meg mesterüknek, kollégáiknak, hogy hozzásegítették az elismeréshez, Caramitru is háláját fejezte ki mindegyik fellépőnek, amiért megtisztelte a rendezvényt. Üdítően hatott azonban a legjobb női főszereplő díját elnyert Andreea Bibiri köszönetnyilvánítása, ő Andrei ªerban rendezőnek köszönte meg a „hosszas kínzást” a Megtisztulva tavaly nyári próbái során. A művésznő kislánya akkor volt négy hónapos, ezúttal a kitüntetést neki dedikálta: „Remélem, egyszer majd megbocsátja, hogy olyan anya táplálta, aki éppen Sarah Kane-szöveggel dolgozott.” A legjobb férfi főszereplőnek Marius Stãnescu bizonyult, az Odeon Hamletmachine című előadásának Hamletje. „Nagyszeben különleges hely számomra. Huszonöt éve itt tettem meg az első lépéseket a színház világában, Virgil Flonda irányításával” – emlékezett a Radu Stanca Színház vezető színészére. Róla, akárcsak az utóbbi egy évben elhunyt szakmabeliekről, a gálán külön is megemlékeztek.
A magyar társulatok tagjai közül idén egyedül Csíky Andrást, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét tüntették ki, életműdíjjal. Hatházi Andrást és Tokai Andreát a legjobb férfi főszereplő, illetve a legjobb női mellékszereplő díjára jelölték, azonban egyikük sem nyerte el az elismerést.
R. P. E.
A XV. UNITER-gála díjazottjai
Legjobb előadás: Jelizaveta Bam, a bukaresti Bulandra Színház előadása – Danyiil Harmsz drámáját Alexandru Tocilescu rendezte
Legjobb rendező: Radu Afrim – Thúróczy Katalin Csütörtökünnep (joi.megaJoy) című művének színpadra állításáért a bukaresti Odeon Színházban
Legjobb női főszereplő: Andreea Bibiri – Grace szerepének megformálásáért Sarah Kane Megtisztulva című drámájában; a Kolozsvári Nemzeti Színház előadását Andrei ªerban rendezte
Legjobb férfi főszereplő: Marius Stãnescu Hamlet szerepéért Heiner Müller Hamletmachine című művében; a bukaresti Odeon Színház előadását Dragoº Galgoþiu rendezte
Legjobb női mellékszereplő: Rodica Mandache Adel szerepének megformálásáért a Csütörtökünnep című előadásban
Legjobb férfi mellékszereplő: Sorin Leoveanu a kihallgatótiszt szerepéért a Dosztojevszkij nyomán született Bűn és bűnhődés című előadásban; a bukaresti Bulandra Színház előadását Jurij Kordonszkij rendezte
Debütdíj: Cristian Grosu – Graham szerepének megformálásáért Sarah Kane Megtisztulva című drámájában
Legjobb díszlet: Dragoº Buhagiar – Jelizaveta Bam
Legjobb rádiószínházi előadás: Vizauer Attila – Ana-Maria Bamberger Portretul doamnei T (T asszony portréja) című művének rendezéséért
Kiválósági díj: Nemzetközi Shakespeare Fesztivál
Életműdíj: Csíky András és Valeria Seciu színművész; Radu és Miruna Boruzescu díszlettervező, Lucian Giurchescu rendező; Doina Modola kritikus
Különdíjak
Zene: Vasile ªirli
Gyermekelőadás: Cornel Todea
Bábszínház: Ella Conovici
Revüszínház: Mircea Criºan
Cirkusz: Gabriel Moºoianu
Koreográfia: Rãzvan Mazilu
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.
Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.
Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.