2007. június 11., 00:002007. június 11., 00:00
„Azt hiszem, hogy otthagyom a filmezést, a jövőben csak operákat rendezek. Ez a munka nagy örömet szerez” – mondta el a rendező párizsi sajtóértekezletén, hozzátéve, hogy a „valódi” opera szerkezetét megtartó, viszont nem(csak) a klasszikus zenei hagyományokból építkező opera ősbemutatója június 28-án lesz.
A Szarajevóban született művész elmondta azt is, hogy az opera többet jelent számára a mozinál, lehetővé teszi a „kalandozást az absztraktban”, és ez inkább megfelel művészi koncepciójának. Kezdetben ugyan tartott attól, hogy olyan világhírű intézmény falai közt dolgozzon, mint amilyen a Bastille opera, de később „szédületesnek” találta a munkafeltételeket, és azt, hogy teljesen szabad kezet kapott.
A kíséretet Kusturica cigányrockot játszó zenekara, a Nem Dohányzó Zenekar és a Szerb Szemét (Garbage) Filharmonikusok adják. Stílusát tekintve a zene a balkáni népzene és a klasszikus hangzások keveréke.
MTI
Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.