2007. szeptember 10., 00:002007. szeptember 10., 00:00
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban szervezett ünnepi rendezvényre zsúfolásig telt a nagyterem színpada, az itt felállított széksorokban nemcsak idősebbeket, a Székely Színház egykori nézőit, de fiatal színházkedvelőket is föl lehetett fedezni. Kovács Levente rendező, a zsűri tagja lapunknak elmondta, nehéz feladatnak bizonyult kiválasztani, hogy kinek adják át az Erdős Irma-emlékplakettet és az ezzel járó pénzösszeget.
Barta István a Krónikának elmondta, felesége halála után előbb egy Erdős Irma-emlékszoba, illetve színészmúzeum létrehozásán gondolkodott, utóbb ösztöndíj-alapításról döntött. „Az emlékszobát néha meglátogatják, kerek évfordulókon ünnepséget rendeznek benne. Ezzel az ösztöndíjjal viszont jobban éltetem Erdős Irma emlékét” – mondta az özvegy.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.