
Fotó: Krónika
2008. január 08., 00:002008. január 08., 00:00
Az UTE soros elnöke, a Bulandra igazgatója szerint a társszervezõ Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának, Tompa Gábornak (jobb oldali kép) nincs oka aggodalomra, hiszen a novemberi szemlét nemcsak a kormány, hanem magánvállalkozók is támogatják majd. Tompa Gábor, az UTE egyéni tagja szerint ugyanis veszélybe került a fesztivál megszervezése, legalábbis a kolozsvári helyszínen, miután Emil Boc polgármester bejelentette: a helyi büdzsébõl mindössze 100 ezer eurót különítenek el erre a célra. A kolozsvári magyar színház vezetõsége 700 ezer euróra becsülte a költségeket, az öszszeg felének biztosítását pedig a helyi önkormányzattól remélték. „Úgy vélem, Emil Boc még egyszer végiggondolja, mennyi pénzt bocsát a rendelkezésünkre. Ebben a hónapban a színház támogatási kérelmet nyújt be a tanácshoz, amely majd szavazással dönt a támogatás mértékérõl\" – fejtette ki a Mediafax hírügynökségnek adott interjújában Tompa Gábor, aki azt is lehetségesnek tartja, hogy Emil Boc nem is az összeget kívánta ezúttal nyilvánosságra hozni, hanem a támogató szándékot. Ez utóbbi azért is különösen fontos, mert a kolozsvári önkormányzat ötven éve egyszer sem finanszírozta a magyar színházban folyó programokat. A fesztivál támogatására nem elõször tett ígéretet a városvezetõ: Alexandru Darie korábban mind vele, mind Adriean Videanu bukaresti fõpolgármesterrel egyeztetett. Emil Boc hétvégi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az UTE fesztiválját ugyanakkora összeggel – 100 ezer euróval – támogatják a helyi költségvetésbõl, mint a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF). Tompa Gábor méltánytalannak tartja ezt a „fele-fele\" osztozkodást, véleménye szerint a TIFF sokkal olcsóbb: a filmeket könynyebb Kolozsvárra szállítani, mint a neves európai társulatok tagjait, illetve az elõadásokhoz tartozó díszleteket. Kolozsváron egyébként mintegy tizenkét produkciót látnának vendégül. Alexandru Darie úgy vélte, erre lesz lehetõség, hiszen a kolozsvári társulatnak nem egyedül kell elõteremtenie a társulatok utaztatásához, honorálásához szükséges pénzt. Mint elmondta, egy hasonló nagyságrendû fesztivál megszervezéséhez körülbelül egymillió euróra van szükség, az UTE tavalyi, torinói szemléje is ennyibe került.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.