2007. március 12., 00:002007. március 12., 00:00
A megbeszélést szerdán,a szebeni városházán tartják, majd aThalia Teremben mutatkozik be a Tasnádi Péterpolgármester vezette pécsi küldöttség.Az eseményen jelen lesz Szili Katalin, a Magyar Országgyűléselnöke, valamint Markó Béla RMDSZ-elnök.
Holnap este fiatal pécsimuzsikusokkal ismerkedhet meg a közönség: SzamosiSzabolcs orgona- és Solymosi Péter trombitaművész18 órától az evangélikus templomban, avilágzenét játszó NeoFolk együttes20 órától a Thalia koncertteremben lépfel. Ugyanitt koncertezik másnap, szerdán 17 órátóla Szélkiáltó, a 33 éve alakult együttesmegzenésített verseket ad elő. A csapat nevétjól ismeri az erdélyi közönség, hiszentöbb alkalommal felléptek Kolozsváron ésSzékelyföldön. „Igazi szélkiáltósműsorral jövünk Szebenbe, a magyar nemzeti ünnepelőestéjén azonban több Petőfi-verset ésnéhány Kossuth-nótát is megszólaltatunk.Április végén különben újraErdélybe látogatunk, ezúttal Székelyföldre”– mondta el a Krónikának Rozs Tamás, akigordonkán játszik a négytagú zenekarban.Az estet – a Kultúrpalotában – a PécsiNemzeti Színház előadása zárja UdvarosDorottya főszereplésével, Edward Albee Nem félünka farkastól című drámáját BéresAttila állította színpadra.
A nemzeti ünnepen, március15-én 10 órakor Victor Vasarely, az op-art úttörőjénekműveiből nyílik kiállítás a BrukenthalMúzeumban – első alkalommal Romániában. Azegy hónapig látogatható tárlatra a művészpécsi szülőházában működő múzeumbólérkezik 57 alkotás – tájékoztatott aszervező Bukaresti Kulturális Intézet. A pécsimúzeum anyaga végigvezeti a látogatót azop-art kialakulásának folyamatán a világszerteismert Zebra 1938 változataitól a geometrikus,fekete-fehér konstruktív művekig. A megnyitótkövetően délben emléktábláthelyeznek el a Petőfi parkban, 15.30-kor a Thaliábanemlékünnepséget tartanak helyi és meghívottelőadók részvételével. Az eseménytélőben közvetíti a Duna Televízió.19 órától a magyar napok egyik sztárvendége,a világhírű Győri Balett lép fel háromelőadással. A Händel-, Telemann-, Rossini- ésMascagni-művek inspirálta Játék a szerelemről-tLibor Vaculik, a Dvorák-, Schubert- és Debussy-darabokalapján született Párkákat Bombicz Barbarakoreografálta, Carl Orff Carmina Buranáját pedigGünter Pick állította színpadra. A GyőriBalett kedden 19 órától Kolozsváron isfellép a magyar operában.
Az Ars Hungarica rendezvénysorozata Római Császár étteremben erdélyimagyar borászok bemutatkozásával és a HotJazz Band koncertjével zárul.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.