Hirdetés

Párbeszéd színházi nyelven

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Nemzetközi fesztivállal ünneplik a kolozsvári magyar színház 215. évfordulóját Nemzetközi színházi fesztiválnak ad otthont a Kolozsvári Állami Magyar Színház november 30. és december 10. között. Az Interferenciák – Nemzetközi Színházi Fesztivál apropóját a kolozsvári magyar nyelvű színjátszás 215. évfordulója szolgáltatja,

Ketesdy Beáta

Ketesdy Beáta

2007. november 28., 00:002007. november 28., 00:00

de amint azt Tompa Gábor, a színház igazgatója, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, az esemény nem annyira megemlékezés jellegű, hanem inkább lehetőség a párbeszédre a színházi kultúrák között, hazai, európai és nemzetközi szinten, ugyanakkor ízelítőt kíván adni abból a kulturális sokszínűségből, amely a mai Európa színházi életét jellemzi. Mint kifejtette: egyfajta összegzését szeretnék nyújtani annak a művészeti, esztétikai programnak, amelyet a kolozsvári magyar színház 15 éve követ.
A fesztiválon neves európai színházak produkcióit láthatja a kolozsvári közönség, ugyanakkor könyvbemutatók, kiállításmegnyitók is várják az érdeklődőket. A meghívott társulatok közül négy tagja az Európai Színházi Uniónak, amelyhez a remények szerint jövőre a kolozsvári magyar színház is csatlakozik. A tervek szerint 2008-ban a bukaresti Bulandra Színházzal közösen a Kolozsvári Állami Magyar Színház rendezheti meg az Európai Színházi Fesztivál évente tartott fesztiválját, a kolozsvári társulat egyben a rangos szervezethez való csatlakozását is ünnepelhetné a házigazda szereppel. Tompa Gábor, aki rendezőként egyéni tagja a színházi uniónak kifejtette: a december 9-én Portóban tartandó közgyűlésen véglegesíthetik az erre vonatkozó tervet. „Az Interferenciák egyfajta főpróbája a 2008-as fesztiválnak, most kiderülhet, elegendő-e a felkészültségünk, technikai feltételeink egy négy-öt hetes nemzetközi rendezvény megszervezésére” – jelentette ki Tompa. Hozzátette, a kolozsvári városvezetés támogatása nélkül nem sok esély nyílik a 2008-as fesztivál megrendezésére. Tompa szerint a fesztivál többek között arra is alkalmat teremthet, hogy a kolozsvári városvezetés és a magyar színház között élővé, szervessé válhasson a kapcsolat.
Az Interferenciák fesztivál a művelődés- és vallásügyi minisztérium, valamint a Román Kulturális Intézet támogatásával jött létre, de több szervezet, alapítvány és magánszemély is hozzájárult a költségvetéshez. „Bízom benne, hogy az Interferenciák – Nemzetközi Színházi Fesztivál bizonyságot tesz az Európai Unió egyik alapelve, a kulturális sokszínűség révén megnyilvánuló szellemi egység alapvető értékéről” – fejtette ki Adrian Iorgulescu művelődésügyi miniszter a fesztiválra küldött üzenetében.


Szalagplakát – csak az épületen
A kolozsvári polgármesteri hivatal elutasította a magyar színház arra vonatkozó kérését, hogy a városban több szalagplakáton is reklámozzák az Interferenciák nemzetközi fesztivált. Boros János alpolgármester kérdésünkre elmondta: a belvárosi reklámfelületek felhasználására vonatkozó határozat szerint csak kulturális rendezvényeket reklámozhatnak szalagplakátokkal, de azokat is csak a szervező intézmény székhelyén lehet kifüggeszteni. A Krónika kérdésére, miszerint a TIFF filmfesztivál szalagplakátjaira miért nem alkalmazták ezt a határozatot, az alpolgármester kifejtette: frissen életbe léptetett szabályról van szó, amellyel a belváros képét kívánják védeni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés